tóth gabi
Magyarország egyes területén havazásra, máshol pedig esőzésre kell felkészülnünk. Két megyében is riasztást adtak ki.
Kedden este, éjszaka elsősorban az Alpokalján több helyen válthat havas esőbe, havazásba az erősebb intenzitású csapadék. Arrafelé 300-400 m fölött tartósan havazhat, ezért ott vastagabb (vizes, tapadó) hótakaró kialakulása (a magasabb csúcsok környékén akár > 10 cm) várható, azonban síkvidéken is átmenetileg kifehéredhet a táj. Éjféltől a Bakonyban is megjelenhet a szilárd halmazállapot, így szerdán elsősorban a nap első felében ott is van esély több cm-es hóréteg kialakulására. Ugyanakkor a csapadék intenzitásának szerdai gyengülésével a halmazállapot egyre inkább visszaválthat folyékonyba - figyelmeztetnek a szakértők.
Szerdán erősen felhős, vagy borult lesz az ég; és szünetek mellett többfelé alakul ki újabb eső (hajnalban az Alpokalján havazás!). Az északnyugati szél több helyen lesz erős. 4 és 9 fok közötti értékeket mérhetünk.
Csütörtökön marad a borongós időjárás. A keleti, északkeleti területeken estig lehet további gyengülő eső, míg a Dunántúlon előbukkanhat rövid időszakokra a nap. Az északnyugati szél estig erős marad. 5-10 fok valószínű - írja a Köpönyeg.
Pénteken a kevés reggeli ködfolt után nyugaton napos, keleten rétegfelhős időre van kilátás. Nem lesz csapadék. Reggel 2, délután 9 fok körül várható a maximum.
Szombaton párás, ködös lesz a reggel, majd napközben erősen megnövekszik a felhőzet, és délutántól egyre több helyen ered el az eső. 4 és 9 fok között változik a hőmérséklet csúcsértéke.