tóth gabi
Nem tartogat túl sok jót az időjárás. A hideg mellé érkezik a szél is.
Hétfőn a ködfoltok feloszlása után változóan rétegfelhős időre számíthatunk, csapadék nélkül. Mérsékelt marad a délnyugati szél. Reggel 0, délután 7 fok körüli értékeket mérhetünk - derült ki a Köpönyeg előrejelzéséből.
Kedden eleinte változóan felhős időnk lesz, majd délután délnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és a Dunántúlon már többfelé, máshol elszórtan alakul ki eső. A déli, délkeleti szél megerősödik. 5-10 fok valószínű.
Szerdán reggelig sokfelé lehet eső, majd napközben csökken a felhőzet, de a Dunántúlon szitálás, gyenge eső még előfordulhat. A szél északira, északnyugatira fordul és megerősödik. +5, +7 fok körül változik a hőmérséklet.