Ezt okozza a háborús infláció

Az Observatory of Economic Complexity kimutatásából világosan kiderül: az Európai Unió számos elkötelezetten szankciópárti tagállama is növelte Oroszországgal zajló kereskedelmének volumenét az orosz-ukrán háború kitörése óta, így egyértelműen saját szavaival ellentétesen cselekszik. A New York Times az OEC adatsorából részletes elemzést készített, ezek főbb megállapításait szemlézte a Mandiner.

A gazdasági elemzőintézet Oroszország 13 fontos kereskedelmi partnerének Oroszországba irányuló exportját és onnan származó importját vizsgálta: a kereskedelmi volumen szerinti sorrendben Kínáét, Németországét, az Egyesült Államokét, Törökországét, Dél-Koreáét, az Egyesült Királyságét, Hollandiáét, Japánét, Indiáét, Belgiumét, Spanyolországét, Brazíliáét és Svédországét. Az adatsor úgy állt össze, hogy a vizsgált országok és Oroszország 2017-2021 közötti átlagos havi kereskedelmi forgalmát hasonlították össze a háború utáni hónapok átlagával.

Mindenki kereskedik tovább

Összesítésükből kiderül: Oroszországgal folytatott kereskedelmét a tizenháromból csak öt ország csökkentette, érdemi csökkenés ezen belül is csak az Egyesült Királyság (-79%), Svédország (-76%), illetve az Egyesült Államok (-35%) Oroszországhoz fűződő kereskedelmi kapcsolataiban történt. Dél-Korea és Oroszország kereskedelmi volumene is 17 százalékkal csökkent ugyan, de rendkívül egyoldalúan: míg az Oroszországba irányuló dél-koreai export 43 százalékkal, Dél-Korea orosz importja csak 4 százalékkal csökkent, így

Oroszország a velük folytatott kereskedelmen messze jobban keres most, mint korábban,

és Dél-Korea sem mondott le az orosz nyersanyagokról. Ennél még jóval súlyosabb a helyzet Németországban, amely úgy ért el 3 százalékos csökkenést Oroszországgal folytatott kereskedelmének volumenében, hogy a korábbinál 51 százalékkal kevesebb német árut küld Oroszországba, Oroszországból származó importjának értéke ugyanakkor 38 százalékkal növekedett. Ennek hátterében a gázárrobbanás áll, s ezen a kereskedelmi átrendeződésen is kitűnően kerestek az oroszok.

A fennmaradó nyolc ország ugyanakkor gátlástalanul kihasználta az Oroszország nyújtotta kereskedelmi lehetőségeket. Így ját el az Oroszországot szankcionáló Nyugathoz sorolható országok közül Hollandia, Japán, Belgium és Spanyolország: a holland-orosz kereskedelem 32, a japán-orosz 13, a belga-orosz 81, a spanyol-orosz 57 százalékkal bővült. Ezen országok mindegyike jelentősen kevesebb árut exportál ma Oroszországba, mint korábban, ugyanakkor a „mindössze” 40 százalékos importnövekedést felmutató Japánon kívül mindegyikük több, mint duplaannyit importál onnan, busás jövedelmet biztosítva Oroszországnak – s mivel az orosz vezetékes gáztól gyakorlatilag független országokról beszélünk, itt a németekéhez hasonló kényszerhelyzetről szó sincs, ezek a derék szankciópárti országok

azért adnak ma Oroszországnak több pénzt, mint február 24-e előtt, mert üzleti megfontolások mentén így döntöttek.

Belgium esetében egyre gyanúsabb, hogy valóban a szankciók alól gondosan kihagyott, pedig semmilyen szempontból nem stratégiai jelentőségű gyémántbiznisz bevételeiről van szó.

A fennmaradó négy államról eddig is tudható volt, hogy nem állnak be a Nyugat szankciós gazdasági háborújába, és az oroszok körüli romló kereskedelmi hangulatot a gazdasági növekedés, az inflációcsökkentés és a felzárkózás eszközeként használják majd. Esetükben mindössze a változás mértéke a megdöbbentő: a kínai-orosz kereskedelmi kapcsolatok 64, a brazil-orosz kapcsolatok 106, a török-orosz kapcsolatok 198, az indiai-orosz kapcsolatok 310 (!) százalékkal bővültek. Kína és Törökország még exporttal is sokkal (24, illetve 113 százalékkal) több pénzt keres Oroszországban most, mint a háború előtt, India és Brazília exportja is csak csekély mértékben (19, illetve 13 százalékkal) csökkent, importoldalon pedig mindannyian valóságosan rávetették magukat az orosz nyersanyagokra: a kínaiak 98, a brazilok 166, a törökök 213, az indiaiak 430 százalékkal több orosz árut vesznek most, mint a háború kezdete előtt.

Ezért nem működnek a szankciók

Sok mindennek lehet az ilyet nevezni, de kivéreztetésnek rendkívül nehéz. Ezt így látja az adatsort összeállító elemzőintézet vezető közgazdásza, Gilberto Garia-Vazquez is, aki a New York Times-nak úgy nyilatkozott, „Oroszország a gazdasági szankcióknak jobban ellen tudott állni, mint arra számítani lehetett, s ebben segítette a magas olaj- és gázár, illetve a fosszilis tüzelőanyagoktól való függőségünk.”

A New York Times elemzésében azt írja, „eddig ezek az adatok azt támasztják alá, hogy mennyire beágyazódott Oroszország a globális gazdaságba, ezáltal Moszkva a háború kilencedik hónapjába lépve is jelentős összegeket tud keresni”. Hozzáteszik, ez azért talán nem lesz mindig így, hiszen „Oroszország képessége arra, hogy a világ többi részével kereskedjen, a következő hónapokban tovább szűkülhet, ahogy a Nyugat további korlátozásokat vezet be” – bár nem világos, hogy ha a Nyugat bizonyos, az orosz gáztól nem függő részei a saját korlátozásaik ellenére is növelik az Oroszországgal folytatott kereskedelmük volumenét, akkor ezek a korlátozások miként hatnának rájuk, illetve azokra, akik már eddig is fütyültek a szankciókra. Sokkal valószínűbb forgatókönyv az, amit a NYT elemzésének egy későbbi pontján ír: „Ahogy Oroszország Európához fűződő régi gazdasági kapcsolatai fokozatosan felbomlanak, új szövetségek alakulnak,

az áruk pedig az adatok tanúsága szerint átirányításra kerülnek más országokba.”

Az NYT emlékeztet, mindez annak ellenére történik így, hogy az EU, az USA és az Egyesült Királyság súlyos gazdasági megtorló intézekdéseket vezettek be Oroszországgal szemben, személyükben több száz üzletembert, politikust szankcionáltak, leválasztották Oroszország bankjainak zömét a nemzetközi pénzügyi rendszerről, a repülőtereikről, megtiltották a fejlett technológiák kivitelét Oroszországba, illetve vállalataik is kivonulak az országból, felbolydítva ezzel az oroszok lakossági fogyasztását.

Az energetikában sem más a helyzet

A lap az energetikai szankciók kapcsán megjegyzi, bár az USA már korábban döntött az orosz olaj importjának beszüntetése mellett, s év végéig az Egyesült Királyság is így tesz majd, „egyik ország sem jelentős vásárló”, ezzel szemben „az Európai Unió – amely jelentős mértékben függ az orosz energiától, és sok más országhoz hasonlóan már most inflációval küzd – lassabban cselekedett”. A lap szerint ez vezetett oda, hogy Oroszország magas olaj- és gázárral tornászhatta fel exportjának értékét, ezzel kompenzálni tudta a szankciók miatt elvesztett jövedelmet, és még a Gazpromnak is sikerült az év első felében rekordnyereséget realizálnia.

Mindeközben – mint a lap megjegyzi – az orosz gazdaság zsugorodásával kapcsolatos várakozások egyre bátortalanabbak: a Nemzetközi Valutaalap az áprilisi 8,5 százalékról júliusra 6, októberre pedig 3,4 százalékra mérsékelte az orosz GDP csökkenésére vonatkozó előrejelzését. Ha ez a forgatókönyv következik be,

valószínűleg nem lesz túl nagy a szakadék az idénre várható orosz és európai recesszió között.

Az NYT szerzői az olaj- és olajtermék-embargók hosszabb távú hatásai kapcsán sem optimisták: úgy látják, „az az olaj, amely tengerjáró hajókon hagyja el Oroszországot, valószínűleg megtalálja az útját új piacokra” – például Indiába és Kínába, amelyek a háború előtt az orosz olajexport 20 százalékát sem vették fel, mostanra azonban 55 százalékon állnak, azaz több, mint a felét veszik meg a tengeren szállított orosz kőolajnak. Oroszország megszorongatására egyedül a gáz terén látnak lehetőséget, mert az olajjal ellentétben az orosz gáz döntő többsége csővezetéken keresztül utazik, így nehéz egyszerűen máshová vinni, és az LNG-re való átálláshoz is hiányzik Oroszországban az infrastruktúra.

A lap emellett megemlít egy sor terméket, amelyek világpiacán Oroszország továbbra is megkerülhetetlen: az oroszok egyedül a világ azbesztexportjának 60 százalékát, tőlük származik a világ exportált nyersvasának 28, atomreaktorainak 26, lenmagjának 24, nikkeljének és búzájának 20, vasúti kocsijainak 15 százaléka. Kiemelt Oroszország szerepe a műtrágyapiacon: a kálisótartalmú műtrágyák 14, a nitrogénalapúak 12, az egyéb műtrágyák 13 százalékát ők adják. De jelentős nehézségek elé nézne orosz palládium és ródium nélkül a világ autóipara is, mert ezekből készülnek a katalizátorok, Franciaországnak az urán, Belgiumnak pedig a gyémánt tekintetében megkerülhetetlen partnere Oroszország.

Bár elemzésük épp ennek ellenkezőjéről szól, a New York Times szerzői mégis úgy fejezik be cikküket: „Oroszország széleskörű kereskedelme, illetve az a hadikincstár, ami ezáltal felépült, jövő évben, ahogy több szankció lép életbe, apadni kezdhet".

Ezt alátámasztandó nyilatkoztatják Alekszandr Gabujevet, a Carnegie Endowment for International Peace szakértőjét, aki úgy látja, „a jövő évben valószínűleg más képet látunk majd".

A vezető kutatóintézetek szerint Németország nem kerülheti el a recessziót. Az esseni Leibniz Gazdaságkutató Intézet (RWI), a hallei Leibniz Intézet (IWH), a müncheni Ifo Intézet és a kieli Világgazdasági Intézet (IfW) összegzésében  a szakértők az idei évre  1,4 százalék körüli gazdasági növekedést, 2023-ra pedig a német bruttó hazai termék (GDP) 0,4 százalék körüli csökkenését várják. 2024-ben a gazdaság valószínűleg ismét 1,9 százalékkal bővül.

– áll az indoklásban. Hozzáteszik: 

A Spiegel ismertetője szerint a 2023-as recesszió után 2024-ben 1,9 százalékos növekedéssel számolnak az intézetek. Az infláció  átlagosan 8,8 százalék lesz a következő évben – az idei 8,4 százalék után. Csak 2024-ben lehet „fokozatosan újra elérni” a két százalékos határt.

– mondta Torsten Schmidt, az RWI-Leibniz Gazdaságkutató Intézet vezetője és a közös jelentés szóvivője. Mind az alacsony jövedelmű háztartások, mind a vállalatok a további politikai támogatástól függenek. A politika azonban nem tudja teljesen megszüntetni a jólét elvesztését, csak csökkenteni.
A kutatók szerin a gazdasági teljesítmény romlásának fő oka mindenekelőtt az oroszországi gázszállítás csökkenése.

 – mondják a kutatók. Az, hogy lesznek-e szűk keresztmetszetek az ellátásban, a téltől függ . 

 - közölte Schmidt.

Ráadásul Európa több országában elementáris felháborodás tört ki, amiért Németország gyakorlatilag a saját gazdaságát menti meg az Unió kárára. A 200 milliárd eurós mentőcsomaggal pedig hihetetlenül kiélezi a gazdasági megosztottságot a gazdagabb és a szegényebb országok között.

Suttyomban és mindenfajta uniós konzultáció nélkül jelentette be pár napja Olaf Scholz szövetségi kancellár, Robert Habeck gazdasági miniszter és Christian Lindner pénzügyminiszter, hogy a német kormány brutális hitelfelvétellel próbálja maximalizálni a teljesen elszabadult energiaárakat - írta a Mandiner. 

A német rezsicsökkentő terv egy óriási, akár 200 milliárd eurós (közel 85 ezer milliárd forintos) pénzügyi alapot hozna létre – ez az összeg egyébként Németország GDP-jének 4,7 százaléka. A kormány ársapkát vezetne be a gázárak esetében, majd az alapból származó pénzből finanszírozná a megállapított plafon és a gázimportőrök által a világpiacon fizetett összeg közötti különbözetet.

Az ötlet azonnal óriási port kavart. A német szövetségi számvevőszék elnöke, Kay Scheller éppen csak a költségvetési csalás kifejezést nem kiáltotta bele a világba, amikor véleményeznie kellett Scholz vízióját. Mint mondta,teljesen mindegy, hogyan trükközik a kormány egy árnyék-költségvetéssel, a speciális alapok esetében az állam ugyanúgy hitelt vesz fel, az adósság pedig – bármilyen köntösbe is burkolják – adósság marad.

„Németország éppen a középső ujját mutatja Európának"

Az EU-n belül ennél sokkal keményebb kritikák érik a Scholz-kormányt. Európa több országában elementáris felháborodás tört ki, amiért Németország gyakorlatilag a saját gazdaságát menti meg az Unió kárára, a mentőcsomaggal pedig hihetetlenül kiélezi a gazdasági megosztottságot a gazdagabb és a szegényebb országok között.

A KANCELLÁRNAK AZT IS A SZEMÉRE VETIK, HOGY ÉPPEN ABBÓL A VÁLSÁGBÓL MENEKÜL – AZ UNIÓS ALAPÉRTÉKEKET ÉS ELVEKET FÉLREDOBVA –, AMELYET AZ OROSZ GÁZFÜGGŐSÉG ÉS A GAZPROM EURÓPAI TÉRHÓDÍTÁSA MIATT NAGYRÉSZT ÉPPEN A NÉMETEK HOZTAK LÉTRE.

A botrányt jól jellemzi, hogy egy uniós tisztviselő (nem éppen a diplomácia nyelvén) úgy nyilatkozott a Politicónak: „Németország éppen a középső ujját mutatja Európának".

Németország gazdasági „önmegmentése" és az Unió közösségének figyelmen kívül hagyása nem új jelenség. A Covid-járvány elején Angela Merkel hasonló kezdeményezéssel próbálkozott, így már akkor megfogalmazódtak azon vélemények, amelyek szerint a németek – miközben elengedik gazdasági szövetségeseik kezét, és csak magukra koncentrálnak – óriási, államilag finanszírozott versenyelőnyre tesznek szert, ez pedig rendkívül negatív megosztottságot okoz az egyébként egységesként kezelt piacon. Merkel végül fogcsikorgatva belement abba, hogy az EU egy óriási, közös járványalapot hozzon létre, de nem győzte hangsúlyozni, hogy csak egyszeri alkalomról van szó, amely nem ismétlődhet meg.

Scholz most gyakorlatilag ugyanezt próbálja meg alkalmazni, heves ellenállást váltva ki az Unión belül. Ahogyan Thierry Breton, az Európai Bizottság belső piacért felelős biztosa fogalmazott:Míg Németország megengedhet magának egy 200 milliárd eurós hitelt, addig más tagállamok ezt nem tehetik meg. Sürgősen át kell gondolnunk, milyen lehetőségeket tudunk kínálni a hasonló költségvetési lehetőségekkel nem rendelkező tagországok iparának és vállalkozásainak támogatására.

Olaf Scholz kormányának az ötlete alaposan kiverte a biztosítékot Európában

FORRÁS: DPA PICTURE-ALLIANCE VIA AFP/CARSTEN KOALL

Más uniós országoknak sem tetszik

Ahogyan várható volt, az uniós államok vezetői és kormányzati szereplői sem fogták vissza magukat Scholz ötletével kapcsolatban. Olaszország leköszönő miniszterelnöke, Mario Draghi és az új kormányerő, az Olasz Testvériség véleménye Németország megítélésében teljesen azonos. Előbbi a szolidaritásra hívta fel a figyelmet, mondván, nem oszthatjuk fel Európát költségvetési mozgástér alapján, míg utóbbi oszlopos tagja, Guido Crosetto a kommunikáció teljes hiányát kérte számon a németeken.

„Az, hogy Németország semmilyen formában nem közölte, mire készül, hogy egyáltalán nem folytatott erről párbeszédet, az Európai Unió alapelveit és közös gondolkodását veszélyezteti" – mondta. Andrea Ferrazzi, az olasz balközép Demokrata Párt szenátora még ennél is keményebben fogalmazott: „ha Németország tovább halad ebbe az irányba, akkor Európa egysége helyett egy általa vezetett hegemónia alakul ki, amely minden más országot meggyengít".

Nem kisebb a felháborodás Franciaországban sem. Bruno Le Maire pénzügyminiszter az egyenlő versenyfeltételek védelmének fontosságát hangsúlyozta a tagállamok között, hozzátéve:ha nincs konzultáció, ha nincs szolidaritás, ha nem tartják tiszteletben az egyenlő versenyfeltételeket, azzal az eurózóna összeomlását kockáztatjuk.

Paolo Gentiloni biztosnak sem tetszik a németek ötlete

FORRÁS: MTI/EPA/ANSA/ANGELO CARCONI

A von der Leyen által vezetett Bizottságban a német javaslat hatására azonnal repedések keletkeztek. A már említett Thierry Breton és Paolo Gentiloni biztosok közös közleményt jelentettek meg, amelyben úgy fogalmaznak: a németek által létrehozandó 200 milliárd eurós alap súlyos kérdéseket vet fel. „Fontosabb, mint valaha, hogy elkerüljük a belső piac széttöredezését, valamint az európai szolidaritás és egység elveinek megkérdőjelezését" – írta a két biztos.

A hét végén esedékes EU-csúcs egyik kiemelt témája minden bizonnyal a váratlan német húzás lesz, hiszen a találkozó apropója éppen egy egységes, uniós szintű terv kidolgozása az energiaválság kapcsán. Ezt az egységet kérhetik majd többen számon Olaf Scholtzon, akivel szemben máris érezhetően csökken az uniós partnerek rokonszenve. 

A német kormány kedden hangsúlyozta, jelenleg nem hajlandó tárgyalni újabb, az Európai Unió által nyújtott hitel felvételéről, azonban egyelőre nem zárkózik el egy ilyen terv későbbi jóváhagyásától sem – számolt be a Politico.

A Bloomberg csatorna hétfői jelentése szerint Olaf Scholz német kancellár „támogatni fogja az Európai Unió közös adósságkibocsátását” az energiaválság következményeinek kezelése érdekében, feltéve, hogy a pénz hitelként és nem támogatásként válik elérhetővé.

A Politiconak két tisztségviselő is nyilatkozott, akik szerint a kancellár – a német a kétszáz milliárd eurós gázárcsökkentő csomaggal kapcsolatos széles körű bírálatokra reagálva – jelezte,

az uniós hitelek lehetőséget kínálnának azon partnerországok támogatására, akiknek esetleg nehézséget okozhat a hasonló intézkedések létrehozása gazdaságuk számára.

Egy ilyen szolidaritási mechanizmus alapja lehetne a SURE-program, amelyet az unió a 2020-as koronavírus-válságra adott első válaszként hozott létre, és amely az uniós országok önkéntes garanciarendszerével alátámasztott hiteleken alapul.

Christian Lindner német pénzügyminiszter nem zárja ki egy ilyen terv megvalósítását, bár kijelentette, nem hiszi, hogy ez a megfelelő pillanat lenne erre

– mutatott rá a Politico.

A miniszter szóvivője Christian Lindner a Spiegel hetilapnak adott nyilatkozatát idézte, mely szerint Lindner elutasította az új uniós adósságok támogatásokon keresztüli kibocsátását, ahogyan az a világjárvány utáni helyreállításra létrehozott 750 milliárd eurós uniós alap keretében is történt korábban, azonban nyitottnak mutatkozott a SURE-programhoz hasonló, hitelalapú megoldás megvitatására.

A kancellária szóvivője azonban arra a kérdésre nem válaszolt, hogy Olaf Scholz a SURE-programhoz hasonló új uniós hitelek kibocsátását fontolgatja-e, amely megoldást Paolo Gentiloni és Thierry Breton uniós biztosok vetettek fel a múlt héten.

A kormányszóvivő ehelyett más, európai szinten már mozgósított pénzügyi eszközöket sorolt fel, nevezetesen a 750 milliárd eurós gazdaságélénkítési alapot.

„Eddig csak a (helyreállítási alapból származó) pénzeszközök körülbelül egyötödét folyósították, ezért a pénzeszközök nagy része még mindig rendelkezésre áll a beruházások és reformok támogatására a tagállamokban, ezáltal (a helyreállítási alap) hozzájárulhat a válságkezeléshez és az ökológiai átálláshoz az energiaágazatban”

– fogalmazott a szóvivő.

A szóvivő emellett utalt a REPowerEU programra is, amely Európa energiaellátását helyezi a középpontba, és amelyről az uniós pénzügyminiszterek a múlt héten állapodtak meg. „Ez egy olyan csomag, amellyel jóval több mint kétszáz milliárd eurónyi forrást mozgósítunk, jelentős részben korábban fel nem használt hitelekből, amelyeket például jelentős támogatásokkal erősítünk meg. Ennek érdekében most az Európai Parlamenttel is gyorsan megállapodásra kell jutnunk, hogy ezeket a pénzeszközöket időben felhasználhassuk.”

Közösen kell kezelni az energiaválságot az Európai Unióban, a koronavírus-világjárvány gazdasági hatásainak ellensúlyozását szolgáló újjáépítési alap mintájára – emelte ki a német szövetségi parlament (Bundestag) uniós ügyekkel foglalkozó bizottságának vezetője egy csütörtöki nyilatkozatában.

Anton Hofreiter az energia drágulásából fakadó terhek enyhítésére a hazájában tervezett 200 milliárd eurós csomaggal kapcsolatban az Euractiv című német hírportálnak elmondta, hogy újabb egyensúlytalanságokhoz vezet, ha versengés indul a tagországok között arról, hogy ki tudja a legtöbb támogatást biztosítani a lakosságnak és a vállalatoknak az energiaköltségekre.

A szociáldemokratákkal (SPD) és a liberálisokkal (FDP) kormányzó Zöldek politikusa hangsúlyozta, hogy egy ilyen versengés „torzuláshoz” vezetne a közösségben, amit el kell kerülni. „Nem engedhetjük meg magunknak, hogy megosztottság alakuljon ki azok között, akik ki tudják fizetni az iparuk megmentését, és akik nem tudnak költségvetési forrást előteremteni erre” – mondta Anton Hofreiter.

A Zöldek leghíresebb politikusai közé tartozó parlamenti bizottsági elnök szerint a megoldás az energiaválság közös kezelése, méghozzá közös hitelfelvétellel. A koronavírus-járvány utáni gazdasági helyreállításra a tagországok közösen felvett hiteleiből összeállított Next Generation EU programmal az EU bebizonyította, hogy „képes az európai gazdaságok stabilizálására közös válaszlépésekkel” – mondta Anton Hofreiter, hozzátéve, hogy ezt a megoldást kell mintának tekinti az energiaválság elleni küzdelemben.

Hasonlóan fogalmazott a Zöldek frakciójának vezető költségvetési szakpolitikusa, Sven-Christian Kindler is, aki kiemelte, hogy komolyan veszik a szövetségi kormány által meghirdetett 200 milliárd eurós program körüli európai aggodalmakat. Hozzátette: az EU a világjárvány idején „aktív és közös” pénzügyi lépésekkel megvédte a munkahelyeket és a vállalkozásokat, és ez „most is így lesz”.

A liberálisok viszont elutasítják a közös hitelfelvétel gyakorlatának folytatását. Ez „hosszú távon nem segíti elő a tagállamok versenyképességének erősítését és fenntartható finanszírozását” –nyilatkozott a ZDF köztelevíziónak Christian Lindner pénzügyiminiszter, az FDP elnöke, megjegyezve, hogy az aggodalmak eloszlatása érdekében tájékoztatta uniós kollegáit a német tervekről.

Olaf Scholz kancellár és a koalíciós pártok vezetői szeptember végén jelentették be, hogy 200 milliárd eurós keretű – főként hitelből finanszírozott – tehercsökkentési programot indítanak, amelynek része egy úgynevezett gázárfék. A két évre, 2024 végéig szóló program részletei egyelőre nem ismertek. A gázárfék rendszerének kidolgozását egy szakértői testületre bízták, amely várhatóan október első felében tesz javaslatot a kormánynak.