RETRO RÁDIÓ

Halász: nemzetbiztonsági kockázat Márki-Zay amerikai támogatása

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 10. 30. 10:32
Frissítve2022. 10. 30. 11:14

Halász János szerint nemzetbiztonsági kérdéseket vet fel, ha Márki-Zay mozgalmát külföldről finanszírozták.

Magyarországon, de más államokban is, a törvények szigorúan tiltják külföldi szervezetek beavatkozását, például anyagi támogatás formájában, a demokratikus választásokba.

A képen: Halász János / Fotó: Ripost

Ezzel szemben az volt olvasható, hogy Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje nemhogy bevallotta, hanem inkább dicsekedett azzal, hogy ők támogatást kaptak Amerikából – idézte fel Halász János, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Ha így volt, és ezt a pénzt a választási kampányra használták, akkor ez törvénytelen – hangsúlyozta.
Emlékeztetett, Márki-Zay Péter már korábban is utalgatott arra, hogy a kampánya mögött esetleg amerikai források lehetnek.

Kiruccant Amerikába, videókban számolt be róla, hogy ott ő nyíltan pénzt gyűjt a kampányához, meg a politikai építkezéséhez. Aztán 2022. március közepén is beszélt arról - a kampány kellős közepén -, hogy ő szövetséget kötött az Action for Democracy nevű szervezettel

– szólt az előzményekről a bizottság alelnöke.
Halász János kiemelte, az év elején létrehozott Action for Democracy „csupa Soros-emberből áll, és kimondottan a magyar választások befolyásolása volt a célja”.

Még a szervezet vezetője is beszélt róla, hogy a magyar választások inspirálták ennek a szervezetnek a megalapítását. Egy olyan ember ennek a vezetője, Korányi Dávid, aki Bajnai Gordonnak főtanácsadója volt, kül- és biztonságpolitikáért felelős szakállamtitkára

– jegyezte meg Halász.
Hozzáfűzte, a baloldal volt miniszterelnök-jelöltje azt mondta, hogy „pénzt kaptak, dollárt kaptak, gurultak hozzájuk a dollárok”. Először csak néhány százmillióról beszélt, de aztán kiderült, hogy az majdnem kétmilliárd forint. Ha ezt a pénzt a kampányra költötték, az teljesen törvénytelen – közölte.

Ha ellenőrizetlenül, tisztázatlan helyekről pénz kerül egy ország választási kampányába külföldről, az abban az országban nemzetbiztonsági kockázatnak minősül

– hangsúlyozta a bizottság alelnöke, hozzátéve: külföldről nem határozhatják meg, hogy a magyar választók hogyan döntsenek, mert ez a nemzeti szuverenitásba való beavatkozás.

Halász János elmondása szerint a baloldal hatalomra kerülése esetén a kampányukat támogató szervezetek „benyújtották volna a számlát”.
A politikus szerint ráadásul a baloldal választási kampányával több probléma is van.

Egyrészt az adatvédelmi hatóság vizsgálja azt, hogy az ellenzék kampányában milyen adatokat használtak fel, amikor sok-sok embert „zaklattak” sms-kampánnyal, olyan, akár jobboldali választókat is, akik nem voltak az ő támogatóik.

Halász János utalt arra is, hogy az ellenzéki szövetség kampányában közreműködő DatAdat és a Demokratikus Koalíció között személyi összefonódások figyelhetők meg, a céggel kapcsolatban ráadásul adóelkerülés ügyében folyik vizsgálat.

Ha pedig a baloldali pártok Márki-Zay Péter mozgalmán keresztül külföldi finanszírozást kaptak, az súlyosan veszélyezteti az ország nemzeti szuverenitását, ezért kell ezzel az ügyel foglalkoznia a nemzetbiztonsági bizottságnak is – mondta Halász János.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.