RETRO RÁDIÓ

Szijjártó: a Gazprom elkötelezett a magyarországi gázszállítás mellett

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 10. 12. 22:08

Északról a biztonságosabban működő Török Áramlatra helyeződik át az útvonal.

Az ukrajnai háború és az arra válaszul hozott brüsszeli szankciók miatt minden idők legsúlyosabb energiaellátási válsága alakult ki Európában és a kontinens határain túl is. Magyarország földgázellátása azonban a jelenlegi válsághelyzetben is biztonságban van – hangsúlyozta Szijjártó Péter moszkvai tárgyalásai után.

Fotó: Purger Tamas/Magyar Hirlap

Az volt a célom, hogy megbizonyosodjak arról, hogy a Gazprom is hosszú távú együttműködésben érdekelt Magyarországgal, illetve hogy megszerezzem az elkötelezettségüket a hosszútávú együttműködésre velünk

– árulta el a külgazdasági és külügyminiszter látogatásának okát. Fontos kérdésnek nevezte, hogy mi lesz a mostani fűtési szezonban, de szavai szerint legalább ennyire lényeges az is, hogy a következő két-három télen hogyan lehet majd biztosítani Európa ellátását, minthogy az északi szállítási útvonalak gyakorlatilag ellehetetlenültek. 

Aláhúzta, hogy egyedül a Török Áramlaton keresztül még mindig zavartalan a tranzit Oroszország felől, így bebizonyosodott, hogy azt megérte megépíteni. Az orosz energetikai óriáscég ugyanis északról a biztonságosan és kiszámíthatóan működő déli útvonalra helyezi át a hangsúlyt a szállítások terén, és a hazánk számára kisebb mértékben Ausztria felől érkező mennyiséget is a Török Áramlatra irányítja át. 

A Gazprom vezérigazgatója megerősítette hosszú távú elkötelezettségét a Török Áramlat működtetése és a magyarországi szállítások fenntartása mellett 

– hangsúlyozta a tárcavezető, aki szerint ezzel még biztosabbá válik hazánk energiaellátása. A Török Áramlat tenger alatti csővezetékeit, kompresszorait, turbináit és más fontos elemeit az oroszok gyártották, így a fenntartásuk nem ütközik szankciós akadályokba. 

Így egészen biztos lehet mindenki abban, hogy Magyarországon semmifajta korlátozásra nem lesz szükség a földgázfelhasználás tekintetében 

– emelte ki Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy csütörtökön aláírják a kedvezőbb, halasztott fizetésről szóló szerződést is. Végezetül pedig megerősítette, hogy a magyar kormány a jövőben is ki fog állni amellett, hogy a földgázszállítás és az azzal összefüggő tevékenységek nem kerülhetnek szankciós korlátozások alá

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.