tóth gabi
Baán László nyilatkozott a Ripostnak.
Miután a Szépművészeti Múzeum az utóbbi években olyan nagy adósságokat pipált ki, mint Cezanne és Bosch, vagy kicsit korábban van Gogh és Picasso, lassan elfogynak a „most először Magyarországon” felütéssel megnyitható kiállítások – mondta el a legutóbbi Matisse-tárlat kapcsán az intézmény főigazgatója. Ez a mostani azonban mégis ilyen: ez az első El Greco életműkiállítás hazánkban.
A görögországi születésű, de zömmel Spanyolországban alkotó mester itt látható öt saját kezű alkotása most negyvennél is több további művével egészült ki külföldi gyűjteményekből. A kollekció olyan felbecsülhetetlen értékű, hogy az egészet 200 milliárd forintra biztosították
– árulta el a Ripostnak Baán László.
A Domenikosz Theotokopulos néven született művészre Spanyolországban ragasztották az El Greco, vagyis A görög nevet. Világhírnevét pedig annak köszönheti, hogy alkotásainak látásmódja évszázadokkal korábban megelőlegezte a modern művészek avantgárd ábrázolásait. A maga korában nem is tudták megfelelően értékelni, a madridi Prado egykori igazgatója, Federico de Madrazo 1881-ben még amiatt panaszkodott, hogy nem dobhatja ki a múzeumból ezeket az „abszurd karikatúrákat”.
Egy portugál orvos egyenesen az őrület jeleit látta abban, hogy El Greco megnyújtja az ábrázoltak arcvonásait vagy aránytalanul kicsire festi a fejüket, egy spanyol kollégája pedig azzal állt elő, hogy a művek valamilyen kábítószer hatása alatt születhettek, a mester önarcképein látható beesett szemekkel és homályos tekintetekkel támasztva alá teóriáját.
Germán Beritens spanyol szemorvos odáig ment, hogy előadásain optikai lencséket tartott El Greco néhány képe elé, hogy megmutassa, hogyan kellett volna kinézniük, ha festőjük tisztán látott volna
– mondta el a Ripostnak Lantos Adriána művészettörténész, aki szerint rövidlátással és szemtengelyferdüléssel is meggyanúsították az alkotót, a művészi szabadságot teljesen figyelmen kívül hagyva. Bár sosem vált bizonyítottá, hogy El Greco bármiféle szembetegségben szenvedett volna, mind a mai napig ez az egyik leginkább elterjedt elmélet vele kapcsolatban.
Most te is meggyőződhetsz arról, milyenek ezek a legendás alkotások, ha ellátogatsz a budapesti Szépművészeti Múzeumba, ahol október 28-tól látható El Greco több mint félszáz műve. Addig is nézd meg a kiállításról készült videónkat!