tóth gabi
Hiába a rengeteg terepkutatás, továbbra sem akadnak az eltűntek nyomára. A fővárosi férfi lánya nagy pénzösszeget ajánlott a nyomravezetőnek.
Fekete nap volt augusztus elseje két családban is: ekkor tűnt el Inárcson Bozsik Mária, Budapesten pedig Patály Zsigmond. Gyermekeik azóta is kétségbeesetten keresik a szüleiket, ám egyelőre mindhiába. A 22 éves Maggie, akinek édesanyja tűnt el, egy ideje hallgatásba burkolózott, ahogy Zsigmond lánya, Fatime is. Ő korábban nagy pénzösszeget ajánlott fel annak, aki édesapja nyomára vezeti, de ilyen ember egyelőre nem jelentkezett. Több terepkutatás is történt, ám eddig egyik sem vezetett eredményre az eltűnteknél, pedig mindkettejük lakhelyének és eltűnésének környezetét alaposan megvizsgálták.
A civil keresőknek azonban most már fel kell adniuk a kutatást, az egyetlen remény a rendőrség maradt. A két eltűnés óta több mint másfél hónap telt el, több nagy esőzéssel, a nyomok már nagy valószínűséggel eltűntek. Kapás Attila, civil kereső, aki korábban öt kutatást is szervezett már Mária megtalálására, maga is annak adott hangot a közösségi oldalakon, hogy el kell ereszteniük sajnos az egyénileg szervezett kereséseket.
Öt alkalommal voltam keresni, ebből három alkalommal volt csoportos keresés szervezve. Szomorúan tapasztaltam, hogy nagyon csekély az emberek érdeklődése, és nagyon sokan csak a fotelből osztják az észt, hogy mit és hogyan kellene csinálni. Nem beszélve arról, hogy sokan inkább összeesküvés elméleteket gyártanak és lefutott körökben okoskodnak
– írta Kapás a közösségi oldalán, pár nappal azután, hogy bejelentette, hogy ő maga feladja a keresést, mert úgy érzi, már nem tud segíteni.
A férfi írásában valószínűleg arra céloz, hogy rengetegen azt kérdezik kommentben, hogy a rendőrség miért nem érdeklődik Mária exénél, akiről kiderült, hogy nemrég szabadult a börtönből, ahova azért került, mert bántalmazta Máriát. A rendőrség természetesen már kihallgatta a férfit, aki viszont azt állítja, hogy Mária nem először tűnt el, és egy nemrég elkészült igazságügyi elmeorvosi szakértői vélemény elég súlyos dolgokat állapított meg a nőről. A férfi szavait azonban egyelőre senki sem erősítette meg.
Zsigmond rendőrségnél nyilvántartott körözésében szerepel, hogy bal karján tetoválást visel: a felirat lánya neve, Fatime. El lehet képzelni, micsoda kínszenvedés lehet a nőnek, és a 22 éves Maggie-nek is a tudat, fogalmunk sincs, hol és hogy lehet a szülőjük, mennyire egészséges, mekkora bajban van, ráadásul már segíteni sem tudnak, csak bízni, hogy a rendőrség munkája eredményt hoz.
A rendőrség nyomozása egyelőre még nem vezetett eredményre, pedig hatalmas erőket mozgósítanak mindkét eltűnt esetében.