RETRO RÁDIÓ

Katonai táborból loptak, pótolhatatlan a milliós kár

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 09. 21. 22:40

Az éj leple alatt csaptak le a rablók.

Majd kétezer éves leleteket loptak el a komáromi a brigetioi katonai táborból. Az okozott kár több millió forint, ami viszont ennél is nagyobb probléma, hogy a keletkezett károk visszafordíthatatlanok.

Fotó: Klapka György Múzeum

A római kori ásatási helyszínen a régészek egy 650 négyzetméteres részt tártak fel medencékkel, padlófűtéssel ellátott helyiségekkel, csatornákkal és falfestményekkel, amelyek meglepően jó állapotban maradtak fenn – egészen mostanáig. Egy hete ugyanis ismeretlenek megrongálták a katonai tábor ásatási területét, és műtárgyakat loptak el a helyszínről – számolt be róla az ásatást vezető Klapka György Múzeum vezetője.

Ez azért nagy kár, mert ilyen nagyon kevés van a lelőhelyeken, hogy épen és az eredeti helyükön maradtak fenn ezek a csaknem kétezer éves történelmi emlékek

– mutatott rá Számadó Emese múzeumigazgató.

Oszlopokat szedtek szét és helyeztek át, illetve az alattuk lévő tégla járólapokat összetörték, míg az épeket elvitték. Elsősorban bélyeges téglákat kerestek, hiszen ezek a legértékesebbek, ezek segítségével lehetett meghatározni, hogy a tábor Traianus római császár uralkodása idején, vagyis időszámításunk szerint 101 és 105 között épült.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.