
Ezeket a termékeket nyugodtan leveheted a polcról – videó
Ők kapták idén az Érték és Minőség Nagydíjat.
A gazdaság ünnepén az Országház főrendiházi üléstermében adták át az Érték és Minőség Nagydíj (ÉMIN) pályázat kitüntetéseit. Idén az elismeréssel járó védjegyhasználatot 34 cég 41 pályázata érdemelte ki, a gazdaság szinte teljes palettáját felölelő több mint száz témakörben meghirdetett nívós megmérettetésen.

A pályázat kiírói a jelenlegi járványügyi és gazdasági krízishelyzetben, a szomszédunkban dúló háború okozta energiaválság közepén különösen fontosnak tartották, hogy saját eszközeikkel, a kiemelkedő minőséget tanúsító védjegyek elnyerésének lehetőségével segítséget nyújtsanak a gazdasági és a kulturális élet szereplőinek.
A díjazottak Budapesten kívül az ország 13 megyéjéből érkeztek, kétharmaduk vidéki székhelyű. Az idei nyertesek többsége kis-és középvállalkozás, de több mikrovállalkozás, sőt egy alkotócsoport is bebizonyította, hogy képes világszínvonalú produktum előállítására vagy szolgáltatás nyújtására. A hagyományoknak megfelelően ezúttal is az agráriumhoz köthető a legnépesebb pályázói csoport, második helyen az informatikai programok és rendszerek, valamint az emberi egészséget és biztonságot segítő eszközök és szolgáltatások álltak. Ezt követték a ruházati termékek és kiegészítők, valamint az energiahatékony építési termékek. A díjazottak teljes listáját ide kattintva éred el.

A legkiemelkedőbb pályázatok közül néhányan munkájuk elismeréseként értékes különdíjakban is részesültek:
- a Vállalkozási Nívódíjat a legtöbb ÉMIN védjegyet használó Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt. érdemelte ki,
- az Innovációért Nívódíjat Terék József előadóművész kapta Tárogató Hungarikum Koncertjének online kiadásáért,
- Energiahatékonyságért és Környezetvédelemért Nívódíjat a Karsai Műanyagtechnika Feldolgozó és Szerszámgyártó Holding nyert el magaságyás légáteresztő fallal elnevezésű pályázatával,
- a Digitalizációért Nívódíj idei tulajdonosa a Szombathelyi Távhőszolgáltató „Zöldülj velünk” szemléletformáló programja,
- az év felfedezettje különdíjat az Optimális Biztosítási Kft. RINO képzési programja érdemelte ki,
- Lokálpatrióta Különdíjjal jutalmazták a Panyolai Szilvóriumot,
- Ifjúságért Nívódíjat ítéltek oda a Balázs-Diák Kft.-nek,
- a Kommunikációért Nívódíjat pedig a Ripost szerkesztősége, továbbá a TV2 Hírigazgatóság műsorai és az M1 Csatornaigazgatóság alkotógárdája kapta.
A védjegy olyan kiemelkedő eredményekre és teljesítményekre fókuszál, ahol különös figyelmet szentelnek a természeti környezet védelmének, és korszerű, modern eszközökkel válaszolnak a globális kihívásokra. A pályázati rendszer célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a kiemelkedő minőségű áruk és szolgáltatások magas színvonalára, és elősegítse a nemzetközi piacon versenyképes, magas hozzáadott szellemi értéket képviselő termékek előállítását.
A Ripost stábja a helyszínen megszólaltatta az egyik kitüntetettet, aki két nagydíjat is besöpört az idén. Nézd meg, hogyan készülnek a díjazott nádudvari élelmiszerek!






