RETRO RÁDIÓ

Részegen zúzta le a szalagkorlátot az M3-as autópályán - videó

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 08. 04. 14:50

Nagyjából egy másodpercen múlott a tragédia.

Nemrég az M3-as autópálya káli szakaszán rögzítette a Magyar Közút egyik forgalomfigyelő kamerája, ahogy egy autós letarolja a belső sáv szalagkorlátját, majd onnan átcsapódik a leállósávba és onnan vissza a belsőbe. Csodával határoson módon két arra haladó autóson éppen megúszta az ütközést. Mint kiderült, a balesetet szenvedett jármű vezetője ittas volt. Ez egy ékes példája annak, hogy milyen komoly baleseti tényező az ittasság, amellyel nemcsak magukat, hanem a többi közlekedőt is komoly veszélynek teszik ki az ilyen járművezetők.

Ezzel a videóval szeretné felhívni a figyelmet a közútkezelő, hogy az autósoknak minden esetben dönteni kell: isznak vagy vezetnek. Viszont volt pozitív része is a történetnek. Ugyanis a baleset után azonnal megállt egy jármű, a sofőr kitette a vészvillogót, az elakadásjelző háromszöget és irányította a forgalmat. Mindezt nagyon profin tette, ugyanis egy szolgálaton kívüli rendőr volt az illető, aki azonnal szolgálatba helyezte magát, ezért is volt rajta hatósági mellény. A gyors reagálásával a többi szakember kiérkezéséig segítette a közlekedőket, így nem történt további baleset a helyszínen.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.