tóth gabi
Szombaton tetőzik a forróság.
Péntek este az ország legnagyobb részén felhőtlen lesz az ég, de az északnyugati, nyugati határszélen az éjszaka második felében gomolyfelhők képződnek. Csapadék nem lesz. Az Észak-Dunántúlon az északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik, másutt gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15 és 21 fok között valószínű.
Szombaton a sok napsütés mellett intenzív gomolyfelhő-képződés várható, de az északnyugati megyékben több lehet a felhő. Az Északi-középhegységben helyenként kialakulhat zápor, zivatar, emellett a nyugati határ mentén is előfordulhat zápor. Szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat több megyére is figyelmeztető előrejelzést adott ki zivatarok miatt.
A Dunántúlon az északnyugati szél erős lesz, míg a Dunától keletre a délelőtti órákban inkább csak élénk, majd délután már erős, olykor viharos lökések kísérhetik az északkeleti szelet. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 33 és 39 fok között alakul, de az északnyugati megyékben ennél több fokkal hűvösebb is lehet az idő. A nagy melegre való tekintettel a hőség miatt is riasztást adtak ki holnapra.
Vasárnap változóan felhős lesz az ég, de napsütés is várható. Csak elszórtan fordulhat elő zápor, vagy zivatar. 32 fok körüli értékeket mérhetünk. Az északkeleti szél megélénkülhet - írja a Köpönyeg.