
Mától érkeznek az új típusú rezsiszámlák - ezt érdemes megnézni rajta
A következő napokban mindenki kézhez kapja az új típusú rezsiszámlát, mutatjuk, hol találod rajtuk a fontos adatokat.
Az MVM csoport lakossági ügyfelei augusztus 23-tól kapják kézhez az új rezsiszabályok szerint készült számláikat, vagyis most már nem kell sokáig izgulnod, hogy lásd, ebben a hónapban beleférsz-e a rezsicsökkentésbe.
A magyar kormány Európában egyedülálló döntést hozott azzal, hogy a hazai lakosság védelmére a mostani energiaválságban is biztosítja a tizedik éve fenntartott rezsicsökkentést. A kormány döntése szerint a magyarországi felhasználók továbbra is kedvezményes áron vásárolhatnak villamos energiát és földgázt az országos átlag mértékéig. Mint azt a keddi Kormányinfón Gulyás Gergely elmondta: mivel nem azonos a fűtőértéke az oroszországi, az itthon kitermelt és a nyugatról vásárolt gáznak, rendeletben pontosítják az átlagfogyasztás szabályozását. Ezért állapították meg 63 645 megajoule-ban a fűtőértéket, ami jelentősen több, mint ami korábban a rendeletben szerepelt. Az áram esetében pedig havi 210 kilowattóráig fizethetjük a csökkentett rezsit. Az ügyfeleknek a kedvezményes sávhatár felett sem a valós versenypiaci árat kell fizetniük, hanem az annál jóval kedvezőbb, lakossági piaci árat.

A 2022. augusztus 1-jei változásokat követően most először érkeznek tehát az új számlák a lakossági ügyfeleknek és a nem társasházban élő nagycsaládosoknak a július-augusztusi fogyasztásról. Szeptembertől várhatják számláikat a társasházak és a társasházakban élő nagycsaládosok, nekik ekkor két számlázási időszakot (július-augusztus és augusztus-szeptember) érintve küld számlát a szolgáltató. A mostani számla tartalmazhat még augusztus 1-je előtti fogyasztást is, amelyet értelemszerűen teljes egészében a rezsicsökkentett áron számolnak el.
Ezen a számlán szembesülhetsz először az átlagot meghaladó fogyasztás esetén a lakossági piaci árral. Ha a fogyasztásod a kedvezményes sávhatár alatt marad, csak a rezsicsökkentett ár fog szerepelni a számlán, ha viszont azt meghaladja, akkor rajta lesz a rezsicsökkentett és a lakossági piaci ár is.
A számlán megváltozott az első oldalon kiemelt információkat tartalmazó, úgynevezett rezsibox tartalma is. Látható lesz, hogy az ügyfél a rezsicsökkentés nélkül, világpiaci áron számolva mennyit fizetne, illetve az aktuálisan elszámolt időszakra vonatkozó megtakarítást is tartalmazza a számla, azaz a világpiaci áron számolt és a rezsicsökkentett áron ténylegesen fizetendő összeg különbözetét.

Fontos információ, hogy az éves leolvasást követően a ténylegesen felhasznált energiát fogod kifizetni, függetlenül attól, hogy az éves elszámolásig havonta diktáltál vagy havi átalányt fizettél. Az időarányos számítás miatt az elszámolási időszakban esetlegesen ki nem használt kedvezményes mennyiség nem vész el, azt a szolgáltató a következő elszámolás során veszi figyelembe.
Bármikor dönthetsz úgy, hogy számlázási módot váltasz. Ha szeretnéd, hogy télen-nyáron kiegyenlítettek legyenek havi költségeid, és ezáltal tervezhetőbbé váljanak a kiadásaid, akkor választhatod az átalánydíjas, egyenletes számlázást. A számlázással és egyéb tudnivalókkal kapcsolatban a szolgáltató részletes tájékoztatót állított össze, amely ide kattintva elérhető. Érdemes az elektronikus ügyintézési lehetőségeket választani, ahol kényelmesen, gyorsan, sorbaállás nélkül intézheted energiaügyeidet.




