Létrehozva: 2022.08.20.

Kiderült, milyen idő lesz augusztus 20-án

Lesz itt minden nemzeti ünnepünk napján. Hőség, felhőszakadás és zivatarok váltják majd egymást.

Szerző Ripost

Szombaton, nemzeti ünnepünk napján gyakran lesz erősen gomolyfelhős az ég, és a nyugati, valamint a középső tájakon többfelé, több alkalommal számíthatunk záporokra, zivatarokra. Késő délutántól délnyugat felől rendszerbe szervezett heves zivatarok érkezhetnek, felhőszakadással, jégesőkkel. 24 és 34 fok közötti értékeket mérhetünk. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen erősödik meg.

Fotó: OMSZ

A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is! Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 mm-t meghaladó csapadék hullhat - figyelmeztetnek a szakértők. 

Vasárnap erősen felhős időre van kilátás. A nyugati területeken esők, a középső tájakon zivatarok várhatók. Délutántól a keleti országrészt is elérik a gomolyok, és kiterjedt, heves zivatarok törhetnek ki itt is. Erős lesz az ÉNy-i szél. A tartósan esős tájakon mindössze 20 fok lesz, keleten még lehet 25-30°C.

Hétfőn marad az erősen felhős idő, és továbbra is több helyen fordulhat elő zápor, zivatar. Nyugaton továbbra is lehet csendes eső. Több helyen kiadós mennyiségű csapadék lehet. Őszies idő valószínű 20-27 fokkal - írja a Köpönyeg. 

Kedden a párás reggelt követően változóan, majd ismét erősen felhős lesz az ég. Főleg délutántól valószínű ismét több helyen zápor, zivatar. Élénk marad az északias szél.

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább