RETRO RÁDIÓ

Kiderült, mikor kapjuk vissza a 3-as metrót

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 08. 09. 16:00

Megint hosszabb szakaszon utazhatunk, de cseppet sem lesz egyszerűbb dolgunk.

Nagy csinnadrattával közölte a BKV tavasszal, hogy a felújítás alatt álló 3-as metró három belvárosi állomását visszaadják az utasforgalomnak. És valóban, befejeződött a Semmelweis Klinikák, a Corvin-negyed és a Kálvin tér állomási rekonstrukciója, így a kék metró ismét Budapest belvárosáig közlekedett. De az öröm nem tartott túl soká, 6 hét múlva ismét lezárták a vonal legnagyobb részét, és azóta csak a Göncz Árpád városközponttól Újpestig tartó nyúlfarknyi szakaszon jártak a szerelvények. 

Fotó: BKK

Az anyagszállításokra normál utasforgalom mellett nagyon szűk időkeretek állnak rendelkezésre, gyakorlatilag csak az éjszakák és a hétvégék. Ráadásul sok olyan munka is van, ami nem végezhető el ilyen rövid idő alatt. Ilyen a kitérők megújítása, ami sínfelszedéssel jár és a nagyobb volumenű azbesztmentesítés is

– indokolta az újabb leállást a Ripost-nak Vincze Júlia, a projekt kommunikációs irányítója.

A nyolc hétig tartó vágányzár augusztus 15-én ér véget, ekkortól ismét lehet a kőbányai végállomás felé is utazni a metrón. Túlságos nyugalomra azonban nem érdemes berendezkedni: a metró a Nagyvárad téren nem áll meg, a tér környéke az M30-as állomáspótló busszal közelíthető meg. Ezzel egyidejűleg – augusztus 13. és 16. között – pótlóbusz jár majd az újpesti szakaszon is, majd két-három naponta módosul a közlekedés a kék vonalon. De másként járnak a vonatok esténként és hétvégén is, hogy a közelgő nemzeti ünnepünkről ne is beszéljünk. Hogy ez kissé érthetetlen? Tényleg az, a BKK bonyolult ábra segítségével próbálja elmagyarázni: 

Grafika: BKK

A lényeg így foglalható össze:

  • Hétköznap napközben ismét két szakaszon, Kőbánya-Kispest és a Kálvin tér, illetve a Göncz Árpád városközpont és Újpest-központ között közlekedik majd a metró. A Kálvin tér és a Göncz Árpád városközpont között az M3-as, a Nyugati pályaudvar és a Göncz Árpád városközpont között az M3A metrópótló autóbusszal lehet utazni.
  • Hétköznap esténként és hétvégén a Göncz Árpád városközpont és Újpest-központ között jár a metró. Kőbánya-Kispest és a Göncz Árpád városközpont között az M3-as pótlóbusz helyettesíti.

A kettébontott közlekedést az indokolja, hogy a vonal középső szakaszán még mindig folynak az átépítések. A Nyugati pályaudvar, Arany János utca, Deák Ferenc tér és Ferenciek tere állomásokon a mozgólépcsők beépítése és a ferdepályás felvonók szerkezeti kialakítsa eltérő ütemben halad, egyes helyszíneken még az előkészítésnél tartanak, máshol már a beépítés is megtörtént. A gépészeti rendszerek elhelyezése, a burkolatok szerkezeti kialakítása és felrakása is párhuzamosan zajlik. A Dózsa György úti állomáson az utólagos akadálymentesítés részeként a lifteket építik be. 

Az utolsó szakaszban újul meg a Lehel tér és Nagyvárad tér. Az építkezés korábbi fázisaiban ezeken az állomásokon fordultak vissza a szerelvények, most az ehhez kiépített rendszert bontják vissza, közben pedig azbesztmentesítenek és javítják a szigeteléseket.

A kék metró jövő év áprilisától jár ismét a teljes vonalon. A projekt befejezésének határideje ugyan 2023. június 29-e, de az ígéretek szerint a föld alatti forgalom már tavasszal helyreállhat.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.