Létrehozva: 2022.08.05.
Módosítva: 2022.08.05.

Frakciószerződésekkel próbált ügyeskedni Jakab Péter és új pártot alapít?

80 millió forintot próbált átjátszani saját holdudvarának Jakab Péter közvetlenül azelőtt, hogy lemondatták volna a Jobbik frakcióvezetői tisztségéről.

Szerző Ripost

Mintegy 80 millió forintot próbált kijuttatni Jakab Péter a Jobbikból pár nappal azelőtt, hogy leváltották a párt frakciójának éléről – értesült a Magyar Nemzet. Amikor Jakab már tudta, hogy az elnökség után a képviselőcsoport vezetését is kénytelen lesz elengedni, 80 millió forint össz­értékű szerződést írt alá.

Fotó: Máté Krisztián / Ripost

A lap információi szerint Jakab a leváltása előtti hétvégén a Képviselői Irodaházban írta alá az ominózus papírokat, melyeket soron kívül küldtek be az Országgyűlés Hivatalához, hogy azokat minél előbb jóváhagyják, de legalábbis addig, mielőtt Jakab elveszíti frakcióvezetői posztját és ezzel a jogot is, hogy egy személyben írjon alá szerződéseket.

Tudvalevő, hogy az Országgyűlés Hivatala a képviselőcsoportok által kötött szerződések tartalmát nem ellenőrzi, mindössze azt, hogy az adott frakció­nak van-e fedezete a megjelölt összeg kifizetésére. Jakab ezt az ellenőrzést igyekezett siettetni, tudván, hogy napjai vannak hátra a frakció elnökségében.

A Magyar Nemzet információi szerint azonban mielőtt Jakab 80 milliós terve révbe ért volna, a párt frakciója megakadályozta a bukott pártelnök haverjainak meggazdagodását, mégpedig úgy, hogy visszatartották azt a keretet, melyből havonta visszaad a frakciónak.

A jobbikos képviselőket ugyanis lemondatják az asszisztensi keret egy részéről, valamint az iroda bérlésének keretéről. Ráadásul a legutóbbi választás után már csak az lehetett képviselő, aki a teljes asszisztensi keretéről is hajlandó lemondani.

A képviselőcsoport tagjai, akik akkor már tudták, hogy nem akarják Jakab Pétert a frakció élén látni, úgy döntöttek, mégsem mondanak le saját képviselői keretükről. Ezzel megszűnt a kifizetéshez szükséges forrás, az utalások tehát nem teljesülhettek. Pár nappal később a jobbikos képviselőtársak leváltották Jakab Pétert, aki így a saját holdudvarának kijátszott pénzek nélkül távozott.

Az ügyben a lap több jobbikos képviselőt is megkeresett, akiktől megtudták, hogy a szabályzat szerint a szerződéseket a frakció elnökségének döntése alapján kötik meg, és a frakcióvezető az egyszemélyes aláíró.

Emlékezetes, a most tízmilliókat kijátszani próbáló Jakab még május végén azzal vádolta Potocskáné Kőrösi Anita elnökhelyettest, hogy jogtalanul utasította a Jobbik pártalapítványát különböző kifizetésekre. Akkor – még a párt elnökeként – azt írta, Potocskáné „az elmúlt években végzett gazdasági, szakmai munkájával kiérdemelte a feltétlen bizalmamat. Ezért jelöltem őt elnökhelyettesemnek a Jobbik tisztújításán […] Aztán történt valami. Nem tudom, mi, csak azt, hogy a bizalmamat élvező ember hirtelen a távollétemben úgy dönt, elnöki jogkört ragad magához, semmibe veszi a törvényeket, és mint elefánt a porcelánboltban, elkezd törni-zúzni”. […] elnökhelyettesként többek között utasítja a Jobbik pártalapítványát olyan kifizetések végrehajtására, amelyek anyagilag csődbe vinnék az alapítványt.”

Jakab ezért kezdeményezte a párt etikai bizottságánál Potocskáné kizárását a Jobbikból, valamint feljelentést ígért hűtlen kezelés, illetve hanyag kezelés kísérlete miatt. Végül a Jobbik fegyelmi és etikai bizottsága Jakab Péter minden igyekezete ellenére felmentette Potocskáné Kőrösi Anitát a bukott pártelnök által benyújtott indítványban szereplő vádpontok alól, amivel Jakab egyértelműen alulmaradt az őt megpuccsoló elnökhelyettessel szemben.

Később ennél is több derült ki.

A jobbik bukott elnökék a mohósága leplezte le. Jakab gyakorlatilag teljesen kiürítette Jobbik frakció kasszáját, mielőtt leváltották volna annak éléről. Most hűtlen kezelés és hivatali visszaélés vádjával indult ellene nyomozás.

Mielőtt Jakab Pétert kiszorították volna a Jobbik elnökségéből, a bukott politikus 103 millió forint értékben írt alá négy évre szóló munkaszerződéseket a Jobbik frakcióvezetésének beleegyezése és tudta nélkül. Majd közvetlen azelőtt, hogy leváltották volna frakció éléről, újabb 83 millió forint értékben tette volna ugyanezt, de ekkor a frakciótársai már résen voltak, és megakadályozták a dolgot. 

A Telex kérdésére a Jobbik azt mondta, hogy  a több mint százmilliós összértékű szerződésekkel megbízott alkalmazottak mindegyike Jakab Péterhez és élettársához, Molnár Enikőhöz kötődik.

Jakab Péter és Molnár Enikő 103 millió forintot játszott ki a holdudvarának a Jobbik frakciópénzeiből

A Jobbik közlése szerint a már megkötött szerződések komoly anyagi terhet jelentenek, utólag már szinte lehetetlen semmissé tenni azokat, mivel a felmondásuk komoly anyagi költséggel járna. 

A történtek miatt a párt  hivatali visszaélés és hűtlen kezelés vádjával feljelentést is tett Jakab Péter ellen. Úgy tudni, hogy az ügyben már a nyomozást is elrendelte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. 

Az egyik személy, akivel Jakab a második körben "tanácsadói" szerződést kötött volna, az antiszemita kijelentéseivel híressé vált Bíró László. A "judapestező" borsodi politikus azt mondta, hogy eddig is adott tanácsokat Jakabnak, ami valós munka, ezért fizetésről lett volna szó, nem pedig lopásról. „Nem a mi aprópénzünkről kellene beszélni. Amit most csinál a Jobbik elnöksége, az szerintem arccal a cső felé kategória” – reagált Bíró a Telex megkeresésére. 

A Jobbik szerint Bíró 13 millió forintot kapott volna "munkájáért" a következő négy évben, ha nem lépnek közbe időben a képviselők...

Már minden jel arra mutat, hogy Jakab Péter saját pártot kíván alakítani, a Nép pártján névvel.

Jakab Péter viszonya saját pártjával a tavaszi országgyűlési választások óta elmérgesedett, először a párt elnöki pozíciójáról volt kénytelen lemondani, később aztán a frakcióvezetői tisztségéből is eltávolították.

Hetek óta kering a hír, hogy Jakab Péter a Jobbik elhagyására és új párt alapítására készül. „Körülbelül 200 százalék, hogy Jakab Péter saját pártot alapít” – jelentette ki egy név nélkül nyilatkozó jobbikos politikus, aki úgy vélte, ennek hátterében nem feltétlenül a politikai racionalitás, hanem inkább a személyes sértettség munkál – írta meg a Népszava.

A pletykák alapját az adta, hogy néhány napja kiderült, Jakab Péter új közösségi oldalt üzemeltet. A Zöld Válasz Egyesület platformja már inaktív volt 2019 óta, egészen mostanáig, hiszen a jelek szerint azt a Nép Pártján címmel Jakab Péter újra aktivizálta azt. A civil szervezet mögött amelynek a tulajdonába volt az oldal, a Magyar Nemzet információi szerint nem más áll, mint Nunkovics Tibor, a Jobbik pártigazgatója.

„A Jobbik ma leváltott a parlamenti frakció éléről, teljesítve a Fidesz vágyát. Ti azonban ne aggódjatok! Az igazság kimondásához, a kormányellenes küzdelemhez nincs szükségem titulusokra. Csak Rátok! Hogy a Jobbik merre tart, nem tudom. Egy biztos: én maradok a nép pártján!" - ezekkel a sorokkal búcsúzott Jakab Péter, a Jobbik bukott elnöke a parlamenti frakcióvezetői posztjától.

Jakab és az elnökség között a helyzet az eltitkolt, a szőnyeg alá söpört szatmári szexuális botránnyal összefüggésben kezdett elmérgesedni, amely a májusi kongresszus előtt pattant ki. Jakab élettársa és kabinetfőnöke, Molnár Enikő "főtitkárasszony" előterjesztésére ugyanis a feltételezett elkövetőt, Földi Istvánt a Jobbiknak járó listás helyek egyikéről akarták bejuttatni a parlamentbe – szivárogtatta ki egy jobbikos forrásunk. Ez ellen azonban az elnökség több tagja is tiltakozott. Ebből az is kitűnik, hogy a pártvezetésben többeknek tudomása lehetett az ököritófülpösi vadászházban történt szexuális terrorról. Ugyan mi másért tiltakoztak volna Földi ellen, aki Szabolcs-Szatmár megyében választókerületi elnök volt, és az ellenzéki összefogás közös jelöltje a parlamenti választáson.

A pártot elhagyó elnökjelölt, Stummer János már a kongresszuson is beszélt arról, hogy a Jobbikot jó ideje már nem az elnökség, hanem Jakab Péter tanácsadói köre irányította. Ide tartozott Szabó Gábor választmányi elnök, Jakab élettársa, a főtitkárasszony és Németh Zsolt informatikai vezető. Ide sorolhattuk Béres Ferenc Attilát, a Jobbik kommunikációs igazgatóját, a Zsúrpubi főszerkesztőjét, akit Molnár Enikő leváltott, állítólag azért, hogy egyedül intézhesse a párt kommunikációját. Ez azonban olaj volt a tűzre. Az elnökségben lázadás tört ki, amelynek élére Potocskáné Kőrösi Anita ügyvezető elnök, Jakab helyettese állt, de mellé sorolt három alelnök, Ander Balázs, Dudás Róbert és Magyar Zoltán is.

Az elnökség megváltoztatta működésének belső szabályait, lényegében kitiltották az ülésről Molnár Enikőt és az informatikai vezetőt, akik sértődötten kiviharzottak a teremből. Jakab Péter egy ideig mereven maga elé bámulva a helyén maradt, majd „Ez egy puccs ellenem!” felkiáltással ő is kirohant. Jakab később azzal fenyegetőzött, hogy lemond, és a „kiül a függetlenek közé”. Mindez nagy riadalmat nem keltett, olyannyira nem, hogy kezdeményezték a választmány összehívását, hogy döntsenek a szükséges lépésekről, erre június elején sor is került. 

Jakab azonban általános elképedésre nem ment el a választmány ülésére, amely egy szerdai napon este hét órára esett, hanem negyed órával később közösségi oldalán bejelentette, hogy lemond az elnöki posztjáról. Ezt az elnökség tagjainak bizalomvesztésével indokolta. Ott volt a pestszentlőrinci bérelt irodában ugyanakkor élettársa, a főtitkárasszony. (Megjegyezzük: a Jobbik és pártalapítványa története során parlamenti pártként legalább húszmilliárd forint költségvetési támogatást kapott, de ebből egy saját kis székházra sem futotta - BK). Nyilván azért, hogy a fejleményekről és a bejelentés fogadtatásáról első kézből értesüljön. Szabó Gábor választmányi elnök, vagyis Szaszi, a korábbi pártigazgató, Jakab egyik támogatója a pártvezetésben azt javasolta, hogy legyen teljes tisztújítás, vagyis nemcsak elnököt, hanem új elnökséget is válasszanak, ám ezt a választmány tagjainak többsége elutasította.

Jakab frakcióvezetői státuszával hivatalosan nem foglalkoztak, bár a hírek szerint Brenner Koloman, aki Jakabnak köszönhette, hogy az előző ciklusban az Országgyűlés alelnöke lehetett, előállt azzal, hogy akkor Jakab frakcióvezető se legyen. A lényegében megbukott pártelnök azonban új mestertervet forralt ki.  Azt remélte, hogy a Földi-féle kamu-alapszervezetek segítségével, illetve egy másik bizalmasa, a zsidókat tetűcsúzdásoknak nevező Bíró László borsodi csapatával kisöpörhetik Potocskáné Kőrösi Anitát és a hozzá csatlakozott lázadókat az elnökségből. Azt eszelték ki, hogy „bajtársát", Földi Istvánt elindítják az elnöki posztért folytatott küzdelemben, és ha nyer, Jakab megtarthatja a vezető szerepét a pártban frakcióvezetőként, és ő diszponálhat a több mint félmilliárd forint költségvetési támogatás felett. 

A puccsot igyekeztek álcázni: Jakab és a pártban viselt tisztségeiről lemondott élettársa, egyben volt kabinetfőnöke azt a látszatot próbálta kelteni, hogy ők már egyáltalán nem foglalkoznak a politikával. Molnár Enikő „főtitkárasszony” még egy iskolás lányokra emlékeztető posztot is közzétett, mintha máris nyári szabadságát töltené, Jakab pedig még a jobbikos logót is eltávolította közösségi oldaláról. Eközben azonban országjárásra indultak, hogy megfelelően előkészítsék a terepet a július 2-i elnökválasztó kongresszusra.

Lapunknak a korábbi elnökség egyik tagja azt mondta, nem voltak véletlenek a pártban az „alvó mandátumok” sem, vagyis két jobbikos irodistának az ellenzéki közös listán a Jobbiknak járó helyekre történő állítása. Jakab mindenképp szerette volna meghálálni Földi bajtárs fáradozását elnöki mandátumának megerősítésében, ám az ököritófülpösi szexuális botrány miatt azt már nem vállalta, hogy Földi Istvánt még a választás előtt a közös listára tegyék.

Földi győzelme érdekében a kongresszus előtt még a nyilvános hazugságtól sem riadtak vissza. Földi ugyanis ezt írta a közösségi oldalára, és ezt a küldöttek is megkapták:

„Az igazság tegnap mindenki számára kiderült. Napvilágot látott egy hangfelvétel, amelyen Gyüre Csaba volt országgyűlési képviselő maga mondja el, hogy azon a bizonyos ököritófülpösi disznótoron nem történt semmilyen erőszak, az egész csak fel lett fújva. Mindezt az a Gyüre Csaba mondja, akire Szilágyi György élettársa, V. Anita mindvégig úgy hivatkozott a sajtóban, mint az eset koronatanújára, aki megmentette őt az állítólagos erőszaktól. Mára kiderült, nem volt mitől megmenteni, hisz még Gyüre Csaba szerint sem történt semmi” – írta közösségi oldalán Földi István.

Gyüre azonban fél óra múlva közleményben cáfolta ezt. Íme: „Az illegálisan felvett teljes beszélgetés tartalmi lényegétől jelentősen eltér az abból kiragadott és összevágott, most nyilvánosságra hozott hanganyag. A tanúvallomásomat az ügyben a rendőrkapitányságon tényszerűen és tárgyszerűen megtettem, a döntés a hatóságok kezében van. Az illegális hangfelvétel miatt a szükséges jogi lépéseket megteszem” – írta Gyüre Csaba.

Ezek után Jakabék jelöltje kiütéses vereséget szenvedett az elnökválasztáson, és csak idő kérdése volt, hogy a frakcióvezetői posztról mikor váltják le. Sokáig nem kellett erre várni.

A Bors  korábban kiderítette, hol is lakik valójában Jakab Péter.

Jakab hivatalos lakóhelye Budapesten a XI. kerületi Fraknó utcában van, ezt fizeti számára az Országgyűlés Hivatala, havi 239 ezer forintért. Csakhogy, mint kiderült, ez egy kamulakás, itt soha nem lakott a politikus, csak a pénz megszerzése miatt kötött szerződést egy régi családi baráttal.(Az erről szóló bizonyítékokat, dokumentumokat, melyeket a Bors  hozottelsőként nyilvánosságra, már nem is próbálta cáfolni a Jobbik elnöke)

A Bors időközben azt is kiderítette, hol lakik valójában Jakab Péter. Megtaláltuk a bujkáló politikust a XI. kerületi Csóka utcában. Jakab a külvilág és persze a családja elől is igyekszik eltitkolni ezt a lakást, nyilvánvalóan azért, hogy fenntartsa az odaadó családapa látszatát. Közben néha hazamegy Miskolcra és úgy tesz, mintha...

A Bors újságírói korábban azt is kiderítették, hogy a Jobbik elnöke hosszú hónapok óta eltitkolt élettársi viszonyban él Budapesten egy, a feleségénél sokkal fiatalabb nővel, a Jobbik kabinetfőnökével.. És ezzel nemcsak a családját, a feleségét, de a pártját is kínos helyzetbe hozta.

 

Budán, néhány percre a Jakab család kelenföldi ingatlan-birodalmától , egy Csóka utcai lakásban élnek együtt. Jakab nemegyszer még a hétvégéket is új élettársával tölti, családjától és gyerekeitől távol.

Van, hogy esténként kint az utcán várja a hölgyet és elébe szalad...

Bizonyíthatóan, életvitelszerűen együtt élnek.

A Bors újságírói tanúi voltak annak is, hogy a pártelnök sofőrje reggelente ide a Csóka utcába jön Jakabért és élettársáért. A Bors felvételein jól látszik az is, hogy a pártelnök és a hölgy mennyire titkolni próbálják ezt a kapcsolatot. Az utcára lépve azonnal körülnéznek, nem veszi-e észre őket valaki, vagy gyakran egymástól külön, néhány perc különbséggel jönnek ki és mennek be. Minden mozdulatuk, gesztusuk azt sugallja, nagyon félnek attól, hogy fény derül erre a kapcsolatra.

 

Beszédes arc. A Jobbik elnöke nyilvánvalóan tart a kínos lebukástól.

A gond mindössze az, hogy a Jobbik elnöke nemcsak a kamu-lakással, az Országgyűléstől kicsalt pénzzel, de pártja, a politikai közvélemény, sőt gyanútlan családja becsapásával is hamis látszatot kelt. Facebook-posztjaiban, minden ilyesfajta megszólalásában ugyanis a családjáról, gyerekeiről gondoskodó boldog családapa látszatát igyekszik kelteni.

Miközben a valóság az, hogy hónapok óta titkos élettársi viszonyt folytat egy, a feleségénél sokkal fiatalabb nővel, persze a lehető legnagyobb titokban, a budai Csóka utcában. A lakás fenntartása, finanszírozása is további kérdéseket vethet fel.

A Bors információit később megerősítették jobbikos forrásaink. A párt vezetői közül néhányan hosszabb ideje tudnak a titkos lakásról, Jakab „kettős életéről”, és élettársáról.

Olyan, a párt belső életét közelről ismerő személlyel is beszéltünk, aki személyesen járt a harmadik emeleti lakásban. Ő is megerősítette, hogy a pártelnök a családját, feleségét félrevezetve, életvitelszerűen együtt él ezzel a bizonyos hölggyel, Molnár Enikő kabinetfőnökkel..


Jakab és Földi hívei között a legnagyobb titokban néhány hete körözni kezdtek több felhívást. Ezek egyikében, amit a Metropol információ szerint 47 alapszervezeti vezetőhöz juttattak el, nyíltan kimondják, hogy céljuk a Jobbik szétrobbantása, új párt alapítása.

Ezzel egy időben Jakab rejtelmesnek szánt, mégis árulkodó posztot tett közzé. A Metropol információ szerint ez az üzenet volt a jel, hogy máris hozzá kell fogni az új párt szervezéséhez.

 

 

A Metropol úgy tudja, hogy Jakab Péter megalázása a Jobbik hétvégi kongresszusán volt az utolsó csepp a pohárban, ami után hívei a párt kettészakítása mellett döntöttek. A bukott pártelnököt a szervezők ugyanis nem akarták beengedni a kongresszusra, talán attól tartva, hogy lázító beszédet mond.
Végül a botránytól tartva, a Földi István szervezte Jakab-hívek „vendégként” bevihették, de nem kapott felszólalási jogot. Jakab egyébként önmagához képest fegyelmezetten viselkedett. Nyakában a „Vendég” kártyával igyekezett a lehető legdiszkrétebben szervezkedni.

Nem úgy, mint hívei, akik Földi István bukása, Gyöngyösi Márton elnökké választása után csalódott és lázító posztokban fejezték ki nemtetszésüket, arra is utalva, hogy rövidesen megtörténik a pártszakadás.

 

 

 

Jakab már régóta nem használja a Jobbik-logót

Szintén a pártszakadásra utal, hogy amióta pártelnökként megbukott, Jakab gondosan ügyel arra, hogy ne írja le a Jobbik nevét, sőt a párt hivatalos logóját sem használja a közösségi oldalán. Helyette a „nép pártján” szlogent, valamint egy saját arcképével díszített vízjelet tesz a képeire, mintha egy új imázs felépítésén dolgozna arra az esetre, ha távoznia kell a Jobbikból. Szakértők szerint, ha új pártot alapít, akkor vélhetően az az elnevezés és színvilág fog majd megjelenni benne, amelyeket most Jakab posztjain is láthatunk.

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban