RETRO RÁDIÓ

Gyilkosság a VI. kerületben: F. Bálint ezért mérgezhette meg szerelmét - videó

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 08. 16. 09:40
Frissítve2022. 08. 16. 10:58

A budapesti nyomozók őrizetbe vettek két férfit.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság emberölés miatt folytat eljárást két férfi ellen. A megalapozott gyanú szerint F. Bálint tavaly határozta el, hogy megöli 44 éves élettársát, hogy megszerezze a nő VI. kerületi lakásának bérleti jogát és hatmillió forintját. Az akkor 32 éves férfi 2021. június 14-én a megszerezni kívánt lakásban barátja segítségével nagy mennyiségű gyógyszert oldott fel a nő italában, majd miután az asszony elvesztette eszméletét, még több gyógyszert adtak be neki, ami így a halálát okozta. 

Fotó: police.hu

Az elsődleges adatok önkezű túladagolásra utaltak, és nem vetették fel bűncselekmény gyanúját, idén azonban a fővárosi nyomozók olyan információkhoz jutottak, melyek alapján nyomozást indítottak.

A büntetőeljárás során beszerzett szakértői vélemények és további bizonyítékok alapján F. Bálintot 2022. augusztus 12-én Állampusztán fogták el, amikor más bűncselekmény miatt kiszabott szabadságvesztésének letöltését követően szabadult. Társát, a most 46 éves T. Mihályt a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály segítségével Csepelen fogták el ugyanezen a napon.

Mindkét férfit nyereségvágyból, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd vették őrizetbe. A gyanúsítottak tagadták a bűncselekmény elkövetését.​

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.