
Ezért borította a pincér nyakába a bajai halászlét a nő
A házaspár azt kérte, hogy cseréljék ki a halat, melynek egy részét már elfogyasztották.
Egy háromtagú család érkezett az egyik bajai étterembe még augusztus 1-jén dél körül - írta meg a police.hu. Miután leültek, az egyik hungarikumot, bajai halászlevet rendeltek. A pincér felszolgálta az ételt és elindult felvenni egy másik asztal rendelését. Nem sok idő telt el és a korábbi asztalnál ülő asszony jelezte, hogy problémája akadt az étellel. Azt kérte a férfitól, hogy cseréljék ki a halát, aminek egy részét idő közben el is fogyasztotta.
Az alkalmazott közölte, hogy erre sajnos nincs lehetőség, mivel már elfogyott az étel egy része. Az asszonyt felbosszantották a történtek, szóváltás alakult ki kettejük között, aminek az lett a vége, hogy a pincér nyakába borította a levesét, és szidalmazni kezdte.

Az alkalmazott távozásra szólította fel a családot, de ehelyett a nő férje is nekiesett a férfinak és dulakodni kezdtek. A csetepaténak végül a többi alkalmazott és a vendégek vetettek véget.
A Bajai Rendőrkapitányság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki a balhés házaspárt és garázdaság miatt folytattak eljárást velük szemben. A nyomozást a napokban lezárták és vádemelési javaslattal küldték az ügy iratait az illetékes ügyészségnek.






