RETRO RÁDIÓ

Az elkövetkező napok időjárása sem ad okot túlzott örömre

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 08. 21. 19:20

Nem válhatsz meg az esernyőtől egy darabig.

Bár nemzeti ünnepünkön nem kényeztetett el minket az időjárás, és a jövő hét is csapadékosan indul, de aztán egyre több lesz a napsütés és visszatérnek a 30 Celsius-fok körüli csúcsértékek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből. 

Fotó: Pixabay

Jelenleg és a hét első napján mindenesetre az ország egész területén első fokú figyelmeztetés van érvényben zivatarra, ahol elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, de esetenként jégeső is előfordulhat. Emellett az ország kétharmadára a várható felhőszakadások miatt is sárga riasztást adtak ki. Ez azt jelenti, hogy a nyugati megyéket leszámítva mindenütt 25-30 millimétert meghaladó mennyiségű csapadék hullhat.

Grafika: OMSZ

Hétfőn többfelé várható zápor, zivatar, amihez felhőszakadás is társulhat. A Dunántúlon az északi, északnyugati irányú szél nagy területen megélénkül, zivatarok környezetében erős széllökések is lehetnek. A minimum hőmérséklet 13 és 20 fok között alakul, a maximum általában 20 és 28 fok között várható, de a tartósabban csapadékos nyugati országrészben pár fokkal hűvösebb is lehet, míg az északkeleti megyékben néhány fokkal melegebbre is számíthatunk.

Kedden és szerdán a több-kevesebb napsütés mellett szórványosan előfordul záporeső, zivatar. A Dunántúlon helyenként megerősödik, zivatarban viharossá fokozódik a szél. Kedden a legalacsonyabb hőmérséklet 12 és 19 fok, a legmagasabb hőmérséklet 20 és 29 fok között alakul. Szerdán a hajnali 12-18 fokról délutánra 25-30 fokig melegszik a levegő.

Csütörtökön és pénteken a több órás napsütés mellett elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok. Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás, de zivatarban erős vagy viharos széllökések is lehetnek. Csütörtökön a minimumok 13 és 19, a maximumok 26 és 32 fok között várhatók. Pénteken a hajnali 13-21 fokról általában 28 és 33 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Szombaton és vasárnap sok napsütés várható, de egy-egy zápor, zivatar is előfordulhat. A minimumok mindkét nap 13 és 21 fok között alakulnak. A csúcsértékek szombaton 28 és 33, vasárnap 29 és 34 fok között várhatóak. 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.