Létrehozva: 2022.08.16.
Módosítva: 2022.08.16.

80 tányért zúzott apró darabokra a zalaszentgróti nő, ezért akart bosszút állni

Egy 40 éves nő ellen nyomoztak a rendőrök.

Szerző Ripost

A szállásdíjon nem tudott megegyezni egy 40 éves nő és egy férfi. A három éjszakát kettőre változtatta volna meg egy nő, majd jelezte albertirsai szállásadójának, hogy kéri vissza a különböztet. A tulaj először beleegyezett, majd többszöri noszogatás után sem történt semmi, ami egyre inkább bosszantotta a nőt.

Fotó: police.hu

Végül kettejük nézeteltérése május 3-án délelőttre odáig fajult, hogy a nő szobájába zárta a tulajdonos kerékpárját és közölte, addig nem adja vissza, amíg meg nem kapja pénzét. A férfi nem engedett, hajlandóságot sem mutatott a vita rendezésére, a nőnél - elmondása szerint - ekkor pattant el a cérna. Elégedetlenségének és dühének látványosabban adott hangot, tányérokat kezdett földhöz vagdosni. Ripityára törte az udvaron, majd miután célját nem érte el, a raktárban folytatta. Mire végzett, egy halom szemét lett 80 tányérból, 6 üvegpohárból és 10 csészéből. A kárt 87.100 forintban jelölte meg a tulajdonos.

Fotó: police.hu

Az asszony nem vitatta tettét, ám azt tagadta, hogy bűncselekményt követett el. Állítása szerint nem a károkozás volt a célja, hanem az, valamilyen formában rákényszerítse szállásadóját járandósága visszafizetésére, mert anélkül nem tudott volna hazautazni.

A rendőrség rongálás vétségének megalapozott gyanúja miatt ellene folytatott nyomozást befejezte, az iratokat átadta az ügyészségnek - olvasható a police.hu oldalon.

origo.hu

Orbán Viktor telefonon tárgyalt az ukrán elnökkel

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

borsonline.hu

Szente Vajk nem akármit mondott a kamerák előtt, egykori házastársára utalhatott?

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

metropol.hu

Olasz fagylaltárus okozhatja a magyar érettségizők vesztét

magyarnemzet.hu

Neuer hősből antihős lett, a Real a 87. percben még kiesésre állt, de döntős

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

travelo.hu

Romantikus autós túrák Európa legszebb útvonalain - Tartsatok velünk!

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Orbán Viktor Budapesten fogadta a kínai államfőt

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!