Magyar Péter hr-főnöke : Jól jöhet pár százezer ember halála

POLITIK
Létrehozva: 2022.07.27.

Megrázó részletek: szívbeteg lehetett a Tómalom fürdői strandnál megfulladt férfi

Pánik tört ki a strandon, az áldozatot már nem lehetett megmenteni.

Szerző Ripost

Meghalt egy férfi Sopronban, miután elmerült a Tómalom fürdői strand vizében hétfő délután. A 65 év körüli áldozat hirtelen tűnt el a vízben, a körülötte lévők próbáltak segíteni rajta, sokan keresni kezdték, de végül csak negyven perc múlva került elő. Megpróbálták újraéleszteni, de már nem lehetett megmenteni az életét. 

A tragédiáról egy ott dolgozó szemtanú beszélt a Tények stábjának, szerinte az áldozat szívbeteg lehetett.

„Állítólag egy baráti társasággal volt, és feltűnt nekik, hogy hirtelen eltűnt, így keresésbe kezdtek, hogy megtalálják szegényt” – mondta Csuka Ákos.

Készenlétben álltak a parton a mentők és a rendőrök, a strandot teljesen kiürítették. A tűzoltók hajóról is keresték a vízben elmerült férfit, majd amikor megtalálták, azonnal megkezdték az újraélesztést, sikertelenül.

„Állítólag volt pacemakere is volt az úriembernek, lehet, hogy ez is közrejátszott a nagy meleg mellett, hogy leállt a szíve. Nem tudni biztosat még, de az biztos, hogy úszni tudott” – tette hozzá a szemtanú. 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek