Létrehozva: 2022.07.22.

Klímafűtéssel sem emelkedik sokat a villanyszámla összege

Mindössze pár ezer forinttal kell majd többet fizetnie egy házaspárnak, akik külterületen álló házukat klímával és elektromos fűtőpanellel fűtik télen, és nincs még H-tarifájuk.

A fővárosi agglomerációban, Biatorbágy egyik külterületi részén áll Barbaráék háza, akik fűtésüket két helyiségben klímaberendezéssel, másik kettőben pedig elektromos fűtőpanellel oldják meg. A 35 négyzetméteres alapterületű, kétszintes ház fűtése tehát teljesen elektromos árammal történik.

 

Átlagon felüli az áramfogyasztásuk

Mivel a vízellátásukhoz is áram szükséges, a család átlagon felüli fogyasztónak számít. „A meleg víz is villanybojlerrel megy, de mivel itt külterületen nincs vezetékes víz, hanem házi vízműrendszer látja el a házat, ahhoz is áram kell, hogy víz folyjon a csapból. A nappaliban és az étkezőben több éve klímával fűtünk, a hálószobában és fürdőszobában pedig elektromos panellel” - mondja Barbara.

 

Pár ezer forint lesz az eltérés

Barbara azt mondja, meglepő módon így sem sokkal lépik túl az átlagfogyasztást, amit a kormány 2523 kWh/évben határozott meg. Körülbelül 1500-1800 kWh-val lépik túl, ami ahhoz képest, hogy ebben a fűtésük is benne van, nem számít soknak. 

Pár ezer forinttal kell majd többet fizetniük. 

„Havonta tízezer forint alatti lesz az az összeg, amivel emelkedni fog a havi áramszámlánk. Mi most átalánydíjat fizetünk, de minden hónapban szoktam ellenőrizni a villanyórát. 15 ezer forint helyett maximum 22-24 ezer forint lesz a villanyszámlánk, én úgy számoltam. Természetesen ennek senki sem örül, de be kell látni, hogy ami zajlik körülöttünk, sajnos ilyen lépéseket eredményezett. Mi szerintem eddig is nagyon takarékosan oldottuk meg a dolgokat, ezután is nagyon oda fogunk figyelni. Szó sincs arról, hogy mondjuk ne zuhanyozhatna le akár naponta többször is az ember, de nyilván nem kell órákig folyatni a vizet” – mondja Barbara, aki arra emlékeztet, hogy éltünk már át gazdasági világválságot, ezen a mostanin is túl fogunk lendülni.

Hozzáteszi: ha nem lenne a rezsicsökkentés és a 268 forintos piaci áron kellene megfizetniük a villanyáramot, akkor évente több mint egymillió forintba kerülne a háztartásuk áramellátása.

 

A H tarifával még kevesebb is lehet a számla

Az úgynevezett H tarifát még 2010-ben vezették be lakossági felhasználóknak, hogy a napenergiából vagy más, megújuló energiaforrásból kiépített fűtési rendszerek esetén a hőellátásról gondoskodó készülékek működtetéséhez kedvezőbb árú villamos energiát lehessen használni. Csak idény jellegű, de október 15. és április 15. között napi 24 órában, megszakítás nélkül, folyamatosan elérhető, nagyon kedvező áron. A hőszivattyús elven alapuló inverteres klímák környezetbarát technológiával működnek, ezért igénybe vehető rájuk a H tarifa. Mivel Barbaráéknak ilyen berendezéseik vannak, ezt tudják majd igényelni. A H tarifa az idényben csak 36 Ft/kWh.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

11 egyszerű muffin recept, ha gyorsan valami sütire vágysz!

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast