Magyar Péter hr-főnöke : Jól jöhet pár százezer ember halála

POLITIK
Létrehozva: 2022.07.27.

Ekkor ér véget a kánikula, jönnek a zivatarok, mutatjuk, hol

Olyan fordulatot tartogat az időjárás, aminek valószínűleg sokan örülni fognak.

Szerző Ripost

Szerda délután, este az északnyugati területekre Ausztria felől besodródhat néhány zivatar. Csütörtökön Ausztria felől északnyugatra, Szlovákia felől pedig az Északi-középhegység térségbe sodródhat be minimális eséllyel egy-egy zivatar.

Csütörtökön az északi, északkeleti szél nagy területen lesz élénk. Azonban a nappali hőmérséklet egyelőre marad 30 és 36 fok között.

Péntek estétől megvastagszik a felhőzet az ország felett, ezzel pedig egy rövid változás veszi kezdetét az időjárásban. Az előrejelzés szerint Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megye is kaphat némi enyhülést hozó zivatart. 

Fotó: OMSZ

Szombaton azonban már az egész országban előfordulhatnak zivatarok. Emiatt jelenleg elsőfokú riasztás van érvényben. Így várhatóan ezen a napon hőségre sem kell számítani. A minimum-hőmérséklet általában 16 és 23, a maximum többnyire 24 és 32 fok között valószínű. 

A Ripost egyébként utána járt, miért volt ennyire forró az elmúlt időszak. Simon Gergő az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa öntött tiszta vizet a pohárba.

„A mostani hőhullám, az gyakorlatilag egy nagy térségű időjárási helyzetnek a következménye. Ezt úgy kell elképzelni, hogy dél felől érkező forró, meleg levegőt egy ciklon gyakorlatilag felszívta porszívó szerűen. Tehát ez a ciklon tőlünk északnyugatra, a skandináv félsziget déli részén örvénylett. Ennek az áramlási rendszerébe került bele a forró levegő. És ez a forró levegő elérte a Kárpát-medencét és gyakorlatilag itt is maradt két, három napig” - mondta a szakértő.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek