RETRO RÁDIÓ

Balhé Zuglóban: áll a bál a Paskál strand mellett

Létrehozva2022. 07. 06. 17:30

Az egyik tábor szerint sokkal több parkolóhelyre lenne szükség, a másik tábor szerint nem kell autóval menni a strandkapuig. Egymásnak feszültek az ellentétek Zuglóban.

Összevesztek a zuglóiak a Paskál strand bejáratához közel lévő nagyon kicsi zöldfelületen. A vita tárgyát az alkotja, hogy a strandra autóval érkezők szabálytalanul parkolnak oda, még a büntetéssel sem törődve, így azonban elrabolják a füves területet az ott lakóktól és arra sétálóktól.

A strandolók elveszik a zöldfelületet az ottlakóktól. 

Az ott parkolni vágyók több érvet is felsorakoztatnak amellett, miért érdemes a tilos területen parkolni. Hivatkoznak a nehéz strandszatyrokra és a strandról kijövet fáradt gyerekekre, akiket nehéz lenne mellékutcákon át cipelni, és kijelentik, hogy több ezer vendéget befogadó strandnak nagyobb parkolóval kéne várni a vendégeit.

„Az a fű helye és nem a kocsié” – körülbelül ez a másik tábor véleménye. Bár abban egyetértenek, hogy most éppen teljesen kiszáradt a fű az aszályban és forróságban, szerintük ha nem áll rá autó, és „nem tapossa le a gyökerét”, akkor amit nedvesség éri, újra ott fog zöldelni.

A két tábor teljesen egymásnak feszült, hatalmas vita indult még azon is, hogy a kiégett fű füves területnek számít-e, két hölgy pedig le színvakozta egymást, miközben azon veszekedtek, hogy zöld vagy barna a fű a zöldterületen.

„Ha még sosem utazott gyerekkel, strandcuccal, kajával, akkor úgysem tudja miről van szó” – érvelt anyuka. „Szóval ha kiégett a fű, akkor maga ráállhat kocsival mert gyereke van meg kaját is vitt, meg napernyőt, meg messziről jött?” - kérdezte cinikusan a másik tábor egy szószólója.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.