RETRO RÁDIÓ

Üres üdítős doboz? Bele vele a sárga kukába!

Üres üdítős doboz? Bele vele a sárga kukába!
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 06. 16. 22:00

Kampány indul a szelektív szemétgyűjtésért a fővárosban. Egyre többen hajlandók tenni a környezetünkért.

 

Kampány indul, hogy meggyőzzék a ma még kétkedő fővárosi lakosokat arról, gyűjtsék szelektíven a szemetet. Ezen belül is hangsúlyt fektetnek arra, hogy megmutassák, hol a helye az italos kartonoknak. Január óra ugyanis a tej és a gyümölcslevek dobozát is a sárga fedelű kukákban kell gyűjteni Budapesten. Mára sok budapesti megtanulta a leckét, de még nem mindenki. 

A kékbe csak a papír menjen! Fotó: Ripost

Az italos dobozok csak 70 százalékban készülnek papírból, bőven tartalmaznak még műanyagot, sőt a legtöbbjük belül egy vékony alumínium réteget is. Korábban ezeket a papírral együtt gyűjtötték, azonban feldolgozni már nem lehetett együtt őket. A Budapesti Közművek (BKM) jelentős lépést tett a körforgásos gazdaság felé azzal, hogy kikerülnek az italos dobozok a papírhulladékok közül, így a sokkal tisztább papírhulladékot válogatás nélkül lehet újra hasznosítani. Az italos kartondoboz pedig nagyobb arányban hasznosítható a sárga (fém- és műanyaggyűjtő) tartályba kerülve. 

A BKM tavaly év végi tájékoztató kampánya sokakat elért. A cég facebook közleményét csaknem 1 millióan olvasták, ami azt mutatja, hogy a budapesti lakosság zöme figyel arra, hogy környezetkímélő módon kezelje a hulladékot. Még mindig sokan vannak azonban, akik nem, vagy nem megfelelően gyűjtik szelektíven a hulladékot. Nekik szól az ismételt tájékoztató kampány. 

Mindent a megfelelő helyre, így tudják újrahasznosítani. Fotó: Ripost

Kukákra készült, ingyenes matricák segítik a lakosok tájékoztatását arról, hogy mit hol gyűjtsenek. Szintén térítésmentesen hozzáférhető plakátok ismertetik, milyen hulladéktól hogyan lehet díjmentesen, környezetkímélő módon megválni. A matricák és a plakátok az FKF ügyfélszolgálati irodáiban és a nagyobb, vasárnap is nyitva tartó hulladékudvarokban is átvehetők, de kérésre postán is kézbesítik azokat. Igyekeznek a társasházak közös képviselőit is elérni. 

Kiss Tibor hulladékgazdálkodási főigazgató lapunknak elmondta, hogy tapasztalataik szerint a budapestiek egyre nagyobb hányada már helyesen gyűjti a szelektív hulladékot, és ennek köszönhetően évente legalább 90 tonna italos karton hasznosulhat újra. Ami pedig a körkörös hulladékgazdálkodás egészét illeti, évente 50 ezer tonna hulladék kerül vissza a körforgásba Budapesten. 



 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.