RETRO RÁDIÓ

Ő az ország legidősebb oktatója: 73 évesen tart edzéseket Erzsike

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 06. 25. 07:40

Magyarország legidősebb zumbaoktatója a 73 éves Erzsike, aki heti több órát tart korosztálya számára. A Bors munkatársai is ott voltak az egyik örömteli, ám izzasztó edzésén.

Kirobbanó energia, könnyed elegancia és rendkívüli kedvesség: Erzsike elképesztő tempót diktál kortársainak. Elképesztő fittségét részben lányának köszönheti. Ő vezette be a zumba világába, ami aztán annyira magával ragadta, hogy már túl a hatvanon, 2010 novemberében ő maga is zumbaoktatóvá vált. 

Fotó: Ripost

Pedig papírforma szerint nem ilyen időskor várt volna rá. Gyerekként, orvosi javaslatra kezdett balettozni: még csak 12 éves volt, de már túlsúlyos. Felnőttként sem lett egyszerűbb az élete, kétszer élesztették újra, és harminckét műtéten volt már túl, amikor elhatározta, hogy a zumbával tartja frissen magát, és így őrzi meg egészségét. 

„Semmit sem késő elkezdeni” – teszi hozzá Erzsike, akinek három gyermeke nagyon örült, amikor megtudták: zumbázni fog. Két lánya szintén zumbainstruktor, így a zene és a tánc iránti szeretet a családban amúgy is megvolt. 

Fiatalos szerelésben 

„Számomra nagyon fontos a lelkesedés és az, hogy jól érezzük magunkat mindenféle előítélet nélkül. Én nagyon szeretem ezt a zumbaérzést, és ezt igyekszem átadni a vendégeimnek is” – mondja Erzsike, aki fekete melegítőnadrágban, fiatalos, neonszínű ujjatlan, kapucnis felsőben fogad. Tizenketten vesznek körbe minket a pesti edzőteremben, főként nyugdíjasok. Kellemes, latin-amerikai popzene árad a hangfalakból, és már indul is az edzés, ami leginkább tánclépésekhez hasonlít. 

Fotó: Ripost

Igazi energiabomba 

Már az ötödik percben kiderül, még fiatalabb munkatársunk számára sem könnyű tartani a tempót az edzés idejére valódi energiabombává változó Erzsikével. Csupán néhány utasítás hangzik el, minden mást elmutogat tanítványainak a zumbamama. 

Hatvanpercnyi önfeledt, ám izzasztó gyakorlat után még a búcsúzás előtt egy körbe áll a társaság. Szusszannak egyet, majd kezeiket egymáshoz érintve kiabálják együtt a varázsszót: zumba! Erzsike az edzés után fáradhatatlanul magyarázza, miért is választotta ezt a sportot. 

„Ez annyira egyszerű! Már elsőre könnyű lemásolni a mozdulatokat. De a legfontosabb: aki ide lejön, az érezze jól magát” – magyarázza Erzsike, aki a tánc zumba gold változatát űzi. Ez tipikusan az idősek számára kidolgozott mozdulatsorokat jelenti. 

Nekik szórakozás a mozgás

„Azt akartam, hogy a nyug­díjas korosztálynak is legyen egy olyan sportja, amiben jól érzi magát, és szórakozva elvégzik a napi testmozgást. Arra nagyon oda kell figyelni, hogy ki milyen állapotban érkezik, van-e betegsége, vannak-e esetleg gyakorlatok, amiket másként érdemes végeznie” – folytatja szűnni nem akaró lendülettel az idős hölgy, akinek egyik tanítványa, Zsuzsa szakítja félbe a beszélgetést:

„A kezdet kezdete óta járok zumba goldra. A cukorbetegségem miatt fogtam bele ebbe a sportba. Nagyon jól érzem itt magam, segít a hangulatomon és az egészségügyi állapotomon is. Erzsike nagyon közvetlen mindenkivel, és megizzaszt minket rendesen. Egyszerűen kortalannak érzem magam az edzések után” – meséli Zsuzsa az öltöző felé menet.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.