Létrehozva: 2022.06.20.

Már ma megérkezik a hidegfront: akár 10 fokkal is hidegebb lehet holnap

Holnap már frissebb idő várható.

Szerző Ripost

Hétfőn a késő délutáni óráktól nyugat felől magasszintű felhőzet sodródhat fölénk, később egy hidegfront szakadozott felhőzete is eléri hazánkat. A délutáni, kora esti órákban a nyugati határvidéken fordulhat elő helyenként zápor, zivatar. A délnyugati szelet többfelé élénk, néhol erős lökések kísérik, majd a front érkezésével délután az Észak-Dunántúlon északnyugatira fordul a légmozgás. Zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek. Késő estére 21 és 28 fok közé hűl le a levegő - írja a met.hu. A Köpönyeg szerint ma akár 35-36 fokos maximumokat is mérhetünk.

Kedden az ország nagy részén kevés fátyolfelhő mellett sok napsütés várható, csupán az északkeleti határvidéken és a délnyugati országrészben várható gomolyfelhő-képződés. Napközben legfeljebb a késő délutáni, esti óráktól a délnyugati határvidéken fordulhat elő zápor, zivatar, másutt csapadék nem várható. Az északnyugati szelet a délnyugati tájak kivételével nagy területen kísérik erős széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 31 fok között valószínű.
 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Óriási doppingbotrány miatt magyar úszók olimpiai helyezése is változhat

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megküzdött a fogyásáért Eszter: "Ez a százegyedik életmódváltásom"

INSIDER

„Minden esése emlékeztet minket arra, hogy fogy az időnk" – Alig merik kivinni az udvarra szülei az izomsorvadásos Ádint

INSIDER

Ezt nem hiszed el: emberi ürülékkel és konyhai szeméttel repül a magyar légitársaság gépe

INSIDER

Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra