Létrehozva: 2022.06.23.

Igazi hős: nyolcéves kisfiú mentette meg nagymamája életét

Egy egész ország elé állított példát a 8 éves Nagy Norbert, aki nagymamája életét mentette meg azzal, hogy azonnal riasztotta a 112-t a szívrohamot kapó asszonyhoz.

Szerző Ripost

Még a felnőttek is példát vehetnének a Nagy Norbertről, arról a mindössze 8 éves kisfiúról, aki korát meghazudtoló lélekjelenléttel mentette meg nagymamája életét. Norbi nagyijával ország-várost játszott dégi házukban, amikor a 65 éves asszony eszméletlenül zuhant hátra a székével. A nagymama és unokája csak ketten voltak otthon, Norbi apukája ugyanis Franciaországban dolgozik, édesanyja, Erzsébet pedig a munkahelyén volt. Az alsós srác azonban a pánik helyet rögvest cselekedett.

Fotó: Bors

Azonnal hívta a 112-t

"Megpróbálta szólítgatni a nagymamáját, amikor nem válaszolt, azonnal hívta a mama telefonján a 112-t. Ők mondták el, hogy mit tegyen" – mesélte a Borsnak Norbi anyukája, Erzsébet. Norbi pontosan követett minden utasítást, még mellkaskompresszióval újraéleszteni is próbálta nagymamáját, mikor nem sikerült, szó nélkül tovább rohant segítségért a szomszédba, közben anyukáját is felhívta.
 

Nagyon büszkék rá a szülei

"Egy idős néni volt ott, aki átment segíteni, megpróbálták a mamát székestől felállítani, de nem tudták. Ekkor Norbi a nagyija mellett maradt, míg a szomszéd asszony kirohant segítségért, és az első megállított autóst vitte be, hogy segítsen. Nagyon-nagyon büszke vagyok a kisfiamra" – tette hozzá Erzsébet könnyes szemmel. A kiérkező mentősök órákon át harcoltak az asszony életéért, aki végül szállítható állapotba került, és mentőhelikopterrel kórházba vitték. Az asszony állapota válságos, ez már a harmadik szívrohama volt, azonban szerda reggelre agyhalott állapotba került, két, külföldön élő gyermeke már útnak indult, hogy búcsút vegyen tőle. 

 

Végig ott volt mellette

Norbi végig a nagymamája mellett volt:

 Végig megvoltam ijedve, de a nagymamám volt a legfontosabb. Végig ott voltam mellette. Szeretném azt hinni, hogy tudta, ott vagyok, és ez segített neki – vette át anyukájától a szót az ország hőse, Norbi. Mint mondta, nagyon szereti nagymamáját, akivel a délelőttöket töltötte.

"Tudom, hogy megmentettem az életét, de mégsem sikerült megmentenem" – mondta szomorúan a kis hős. Erzsébet elárulta, hogy azután magyarázta el fiának a segítséghívás fontosságát, miután a mentősök tavaly közzétették a talpraesett, ötéves gyermeket, aki anyukájának hívott mentőt:

"Akkor átfutott a fejemen, hogy itt vagyunk ketten, bármikor, bármi történhet nálunk is, így fontosnak tartottam, hogy Norbi is megismerje, hogyan hívhat segítséget. Többször is meghallgattuk együtt azt a felvételt, és elmagyaráztam, mit tegyen, ha ilyen helyzetbe került" – mondta Erzsébet.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A Nobel-díjas Krausz Ferenc is kitöltötte a zöld-párbeszéd kérdőívet

INSIDER

Orbán Viktor: Mi a béke pártján állunk

INSIDER

Már bankkártya nélkül is lehet készpénzt felvenni: elég hozzá egy mobil is!

INSIDER

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában