Létrehozva: 2022.06.11.
Módosítva: 2022.06.16.

Határozott ígéretet tett Orbán Viktor

Facebook-bejegyzésben erősítette meg a kormány korábbi vállalását.

Szerző Ripost

Orbán Viktor kormányfő ma Facebook-bejegyzésében megerősítette azt, amit pénteken a Kossuth rádiónak adott interjúban is elmondott, és amit a kormányalakításkor vállalt:

Megvédjük mindazt, amit a kormányalakításkor vállaltunk!

Megvédjük a nyugdíjakat, a teljes foglalkoztatást, a családtámogatási rendszert és a rezsicsökkentést is.

- írta a miniszterelnök. Ez azért nagyon fontos, mert Magyarországot sokan bírálják következetes kiállásáért, többek között azért, hogy a magyar rendszámú autók olcsóbban tankolhatnak és a kormány különadót vet ki azokra a cégekre, amelyeknek a háború gazdasági következményei extraprofitot tettek lehetővé. Ezeket a pénzeket célzottan a rezsicsökkentési és a honvédelmi alapba kell befizetniük. A rendkívüli helyzet rendkívüli intézkedéseket kíván, hangsúlyozta pénteki interjújában a kormányfő.

Az Origo elmagyarázta, hogy mit is jelent pontosan a honvédelmi, valamint a rezsivédelmi alap. Mint ahogy arról lapunk is részletesen beszámolt, szerda éjféltől a kormány háborús veszélyhelyzetet hirdetett. A veszélyhelyzet első intézkedése az volt, hogy Orbán bejelentette: elvonja az extraprofitot a kormány a bankoktól és a multiktól, hogy megvédje a rezsicsökkentést.

„Azok a nagy cégek – elsősorban bankok, telekommunikációs cégek, energetikai cégek, stb. – , amelyek extraprofitra tettek szert, akár éppen a háborús helyzettel összefüggésben,

az extraprofitjuk jelentős részét be kell fizetniük a honvédelmi, illetőleg a rezsivédelmi alapba”

 – írta az Origo. A lap hozzátette, hogy alapvetően fontos a rezsicsökkentés megvédése, hiszen Nyugat-Európában sokak számára megfizethetetlenné vált a rezsi. „Hollandiában egyébként éppen egy baloldali újságíró állította, hogy gyakorlatilag a rezsiért dolgoznak, több mint kétszeresére emelkedett. Szinte nem is tudna másra költeni, mint normálisan fűteni. Németországban pedig azt javasolják, hogy az emberek kevesebbet fűtsenek, Franciaországban sokan szó szerint végigfagyoskodták a meglepően hideg márciust. Nagy-Britanniában pedig az Ipsos felmérése szerint a britek negyede egy étkezést kihagy, mert nincs már pénze eleget enni, több mint felük nem tudja fizetni a rezsit. A magyar baloldal egyébként olyan rezsicsökkentést javasol, hogy az emberek kevesebbet fűtsenek vagy éppen használják kevesebbet az autójukat.”

„Az inflációról nyilvánvalóan az elhúzódó háború és persze a spekulánsok tehetnek,

a kormánynak viszont feladata, hogy megakadályozza: ne az emberek fizessék meg a háború árát” – írta meg a hírportál. Hozzátették, hogy az extraprofitra kivetett adó (fogalmazhatunk úgy is: a háborúból keletkezett extraprofit) a feltétele a rezsicsökkentés és hazánk megvédésének. 

A jövő évi költségvetés a rezsi- és a honvédelem költségvetése lesz: 670 milliárd forinttal rezsivédelmi alapot, 842 milliárd forinttal honvédelmi alapot állítanak fel - írta Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalára kikerült posztjában hétfőn.

Mint írta, erősödik a magyar gazdaság teljesítménye, csúcson a foglalkoztatás, kisebb az adóelkerülés, így a folyamatosan csökkenő adók ellenére is magasabb adóbevétellel lehet számolni a jövő évi költségvetésben.

Megjegyezte: a baloldali lapok ismét megszorításokkal riogatnak, látva a jövő évi költségvetésben tervezett növekvő bevételeket. „A valóság egyszerűbb” - így fogalmazott.

Példaként a májusi számokat idézte fel, amikor az adócsökkentések mellett is 23 százalékkal nőttek a költségvetés főbb adóbevételei. Míg tavaly májusban 1323 milliárd forint folyt be, addig idén 1630 milliárd forint. Társasági adóból 40 százalékkal, kisvállalati adóból 50 százalékkal, személyi jövedelemadóból 17 százalékkal több bevétel érkezett - részletezte.

„Ez a teljesítmény hozzájárul ahhoz, hogy a bizonytalan világgazdasági helyzetben is megőrizzük az ország biztonságát, az elmúlt évek eredményeit, a rezsicsökkentést, a családtámogatásokat, a nyugdíjak értékét, tovább csökkentsük a hiányt és az államadósságot” - vélekedett.

A költségvetési hiányt 3,5 százalékra, az államadósság szintjét 73,8 százalékra javítják, 4 százalék körüli gazdasági növekedéssel számolnak - írta.

Ha nem lenne a rezsicsökkentés, akkor a gázért ötször, az áramért pedig háromszor többet kellene fizetniük a magyar családoknak – erről beszélt reggel az M1-en Németh Szilárd, aki a rezsicsökkentés fenntartásáért felel kormánybiztosként. Hozzátette, hogy „nagyon nagy pénz” kell ahhoz, hogy fenn tudják tartani a kedvezményes árakat. Ezért hozták létre a rezsivédelmi alapot, és abban gyűjtik az extraprofitokra kivetett adók nagy részét – számolt be az M1 Híradója.

Nálunk nem kell kiszellőztetni a ruhát, mint ahogy ezt Brüsszelben javasolják a magas energiaárak miatt, hanem mindenki nyugodt szívvel használhatja a mosógépét. Magyarországon a családok jelenleg ugyanis 37 forintot fizetnek az áramért kilowattóránként, miközben a piaci ár már a 150 forintot súrolja.

Ahogy télen a fűtésért, úgy nyáron a főzésért sem kell aggódnunk, hiszen a rezsicsökkentés eredményeként köbméterenként 115 forintért kapjuk a gázt, miközben a piaci ár jóval 560 forint forint fölött alakul.

A rezsicsökkentés az, ami Magyarországon ma garantálja azt, hogy az emberek megfizethető módon és biztonságosan jutnak hozzá az energiához. Nálunk nem kell azon törniük az embereknek a fejét, hogy majd mécsessel fognak fűteni, hogy kevesebbet kelljen világítani és majd kirázzák a ruhájukat mosás helyett” – erről már a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos beszélt az M1-en.

Németh Szilárd elmondta: az elmúlt 10 évben 2300 milliárd forintot spóroltak meg a családok a hatósági áram- és gázáraknak köszönhetően.

Megerősítette, hogy a jövő évi költségvetés úgy épül fel, hogy meg tudjuk védeni a családokat, a családtámogatási rendszert, a nyugdíjakat a teljes foglalkoztatást és természetesen a hazánkat is.

A 2023. évi költségvetésben arra kellett koncentrálnunk, hogy a háborúnak az árát ne a magyar emberek, a magyar családok fizessék meg. Ezért is jött létre ebben a költségvetésben két komoly alap, az egyik a rezsivédelmi alap a másik pedig a honvédelmi alap. Hát, mi mást kellene megvédenünk egy szomszédunkban zajló háborúban, ha nem a hazánkat. Tehát a haza védelme, a magyarok biztonsága, a békénk megőrzése az elsődleges ilyenkor” – fogalmazott.

A tervek szerint a honvédelmi alapot 843, a rezsivédelmi alapot pedig 670 milliárd forinttal töltik fel az extraprofitadókkal. Ráadásul, ha az új teher befizetésére kötelezett cégek áthárítják az adót a lakosságra, akkor kemény szankciókra számíthatnak és a büntetésekből befolyt pénz is az alapokat növelheti.

 


 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast