tóth gabi
Öt év alatt négy gyermeke született a magyar családnak, tavaly pedig ikrekkel bővült a família.
A férj két, a feleség négy gyermeket szeretett volna, így mentek a házasságba. Végül hat csemetéjük született és a sorsra bízzák, lesz-e több. Beneiné Kis Bernadett és erdőmérnök férje, Benei Zsolt 13 éve szerettek egymásba. A Ripost7 cikke.
Betti és Zsolt kapcsolata 2009 nyarán kezdődött: egy közös barátjuk esküvőjén találkoztak.
Nagyon jól éreztük magunkat együtt, de egyikünk sem akart komoly kapcsolatot. Egy héttel később mégis randevúztunk és a szabad ég alatt az egész éjszakát átbeszélgettük
– meséli Betti.
Ezután mindketten Németországba mentek néhány hónapra dolgozni és tanulni, de távol egymástól.
„8–10 oldalas, kézzel írt leveleket küldtünk egymásnak. Mindennap alig vártuk, hogy jöjjön a postás. Azt hiszem, ez a romantikus várakozás volt az, ami megalapozta a mai szoros kapcsolatunkat” – vélekedik az asszony. Amikor hazatértek, még akkor is sokáig távkapcsolatban éltek.
„Én Budán dolgoztam és laktam, Zsolt pedig Monoron kapott munkát és a szüleinél, Gyömrőn élt” – emlékszik Betti.
Össze akartunk költözni, de nem volt hová. Egy este kiborultam, azt mondtam Zsoltnak, hogy kilátástalannak érzem a helyzetünket, ennek így nincs értelme. Fáradt volt, elment fürdeni, én meg csináltam egy terhességi tesztet. Pozitív lett. Sírva mutattam neki, nem akartam, hogy csak emiatt vegyen el. Ő viszont kitörő boldogsággal fogadta a hírt. Egy hónap múlva a Margitszigeten letérdelt elém és megkérte a kezem.
A fiatalok Zsolt nagymamájának a 35 négyzetméteres gyömrői házában kezdték közös életüket. Első fiuk, Bendegúz 2014-ben oda érkezett. Egy évvel később követte őt Barnabás, vele volt várandós az anyukája, amikor saját családi házba költözhettek. Boldizsár 2017 nyarán már ott született. Bíborka 2019 januárjában érkezett.
Amikor a fiatal édesanya már az összes babaholmit elajándékozta és úgy érezte, végre teljes a családjuk, kiderült, hogy Zsolt másként gondolja.
„Egy nap azt kérdezte, mi lenne, ha öt év múlva jönne egy testvérke ismét. Én viszont nem akartam ennyit kihagyni. Végül megegyeztünk: ha 2021-ben jön baba, akkor rendben van, ha nem, elengedjük a családbővítést. Javában tombolt a Covid-járvány, de az orvos azt mondta, háborúban is születtek gyerekek.”
Nem sokkal később tehát Betti ismét várandós lett.
A 8 hetes vizsgálaton kiderült, hogy ketten vannak. Nagy volt a meglepetés, nagy a boldogság, mert a családban sehol nincs iker. Világ életemben vágytam ikrekre! Boróka és Borbála 2021-ben látták meg a napvilágot.
Betti azért mert ilyen sok gyermeket vállalni, mert Zsolt csodálatos társ és apa, mindenben számíthat rá. Játszik a gyerekekkel, fociznak, leül velük tanulni, főz, mos, takarít, éjjel felkel a gyerekekhez.
„A családban én tartok mindent fejben” – mondja a hatgyermekes anyuka. „Az összetartás és szervezés az én kezemben van, de Zsoltnak nem esik nehezére, hogy hat gyereket nevelünk, sőt olykor 8–10 gyerek rohangál nálunk, ha átjönnek a kicsik barátai.”
Arra tanítják a gyermekeiket, hogy adják meg mindenkinek a tiszteletet. A hitet is fontosnak tartják.
Isten nélkül nem jutottunk volna idáig, ő a mozgatóereje mindennek
– mondja Betti. „A gyerekeket pedig úgy neveljük, hogy tartsanak össze, együtt megyünk, együtt jövünk mindig.”
A gyerekek szeretik és védik egymást, de persze otthon megy a testvérharc, Betti csak akkor avatkozik közbe, ha muszáj.
Bevallom, előfordul, hogy kiabálok, még akkor is zsörtölődöm, amikor ők már túl vannak rajta. Máskor viszont fel sem tűnik, hogy itthon vannak, nincs sem egy hiszti, sem egy szisszenés, mert annyira jól eljátszanak együtt.
Sokan érzik úgy, hogy előbbre való az egzisztencia, utána jöhet a családalapítás, de Bettiék ezt másként látják.
„Egyáltalán nem érzem elvesztegetett időnek, hogy itthon vagyok a gyerekekkel. Bármikor visszatérhetek a munkába, mint kisgyermekgondozó, és ez tervben is van, amikor az ikrek iskolások lesznek. Azért addig sem nélkülözünk, és az anyagi javaknál fontosabbnak tartom azt a szeretetet, amiben élünk, mindazt, amit adunk egymásnak.”
Az emberek azt kérdezik: mind saját?! – Betti azt meséli, ha egyedül megy az összes gyerekkel valahová, az emberek megdöbbennek és azt kérdezik: mind saját, mind egy apától van? Az is előfordul, hogy fényképet csinálnak róluk vadidegenek. „Nemrégiben az udvaron játszottunk a gyerekekkel és egytől egyig maszatosak voltak, én pedig boldogan néztem őket. Egy nagymama arra járt és megkért, hadd készítsen egy fotót rólunk, amit megmutat a vejének és a lányának, hogy lássák, nem kell mindig makulátlan tisztának lenniük a gyerekeknek. Nálunk a házimunka vagy a kert várhat, inkább a gyerekekre fordítjuk az időnket, társasozunk velük vagy elmegyünk biciklizni, sétálni, jól érezzük magunkat együtt. Nem mondom, néha nagyon fáradtnak érzem magam, mégsem kizárt, hogy lesz még kistestvér, ha Isten úgy akarja.”