
A szervezet a Bódvalenkén felnővő fiatalok életét igyekszik megsegíteni. Személyesen is ismerték a Balatonba fulladt fiúk egyikét, őket is megrázta tragikus haláluk.
A Juszt-Is-Ház tetejének felújítására gyűjt adományokat a Juszt-is-teszünk! alapítvány, amely 2016-ban az Új gyerektábor Bódvalenke néven kezdte meg működését, és azóta is eltökélten dolgoznak azon, hogy a kis Borsod megyei településen felnővő gyerekek életét megkönnyítsék, és felzárkóztassák őket. A hétvégén Balatonba fulladt fiúk egyike bódvalenkei volt, a táboroztatók személyesen is ismerték őt és családját is, így nem csoda, hogy a tetőfelújítás fontossága egy pillanatra megtorpant.
„Megrendülten értesültünk a balatoni tragédiáról. Ezúton szeretnénk őszinte részvétünket kifejezni a családoknak” – írták a Facebookon feketébe borult profilképükhöz. A felújításra szoruló ház az önkénteseik lakhelye, így fontos lenne nekik, hogy a nyár elejéig készen legyenek a munkálatokkal. Az építőárak azonban a koronavírus után elszabadultak, így a beázott tető megjavítása 2 millió forintba került. A kampányukhoz egy remek kisfilmet is készítettek, egyik önkéntesük pedig megfogadta, mindennap annyi perc plankot (hasoizomgyakorlat) csinál, ahány utalás érkezik a számlájukra aznap.
Vasárnap azonban náluk is megállt az élet, a tragédia az alapítványnál is mély döbbenetet okozott. „Mélyen megérintett a balatoni tragédia híre. Mindig rossz ilyen híreket olvasni, de így, hogy arca lett egy hírnek, ismertem szegény fiút, családját, édesanyját, egész nap kísértenek a nyomasztó gondolatok, érzések. Ezek után teljesen kizártnak éreztem, hogy a Dunaparton (azaz vízparton!) szelfizgessem a plankolásomat (pedig azt gondoltam, hogy most fogom kipróbálni milyen érzés celebet játszani és romantikus háttérrel fürdőruhás szelfit posztolgatni). Tegnapi nap folyamán egyetlenegy utalás sem jött, mintha valahogy nem csak én éreztem volna úgy, hogy a mi tetőnk ha ázik, ha nem, akkor is csak egy tető, nem emberélet” – írta az önkéntes.
A bódvalenkei gyerekék megsegítésén azonban tovább kell dolgozniuk, így egy nagy levegővétel után folytatni kezdték a kampányt. A felújítandó házról fotókat is megosztottak, honlapjuk bejegyzésében minden fontos információ megtalálható annak, aki segíteni szeretne nekik.







