RETRO RÁDIÓ

Rusvai Miklós: „Nem kellene az omikronnal szemben védekeznünk!”

Rusvai Miklós: „Nem kellene az omikronnal szemben védekeznünk!”
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 05. 10. 16:40

Magyarázatot is adott meglepő kijelentésére a magyar virológus.

Szinte nincs is olyan család, ahol az omikron ne fertőzött volna meg valakit. Ennek ellenére – úgy tűnik – egyre kevésbé védekezünk ellene. Vajon mit gondol erről dr. Rusvai Miklós? Megkérdeztük.

Fotó: Origo

„Most lehet, hogy követ dobok a vízbe, de én azt mondom, nem is kellene az omikronnal szemben jobban védekeznünk. Ez a vírus már nem olyan veszélyes, mint amilyen a vuhani, az alfa és a delta variáns volt. Vagyis, szerintem nem védekezni kell az omikronnal szemben, hanem átvészelni – mondja a virológus a Ripost-nak.

 

Ki kell heverni a betegséget


„Megkapni és kiheverni a betegséget, ezt hívjuk röviden, orvosi nyelven átvészelésnek. A védekezés a súlyos következményekkel járó, nagyarányú halálozást okozó betegségek ellen indokolt elsősorban. Az omikron variáns azonban már nem ilyen, nem okoz ilyen jellegű tüneteket és szövődményeket. Kivéve persze a kockázati csoportba tartozókat (idősek, súlyos társbetegségekkel küzdők stb.), akiknél továbbra is indokolt a védekezés” – fogalmaz a szakember.

 

Megszűnt a napi adatközlés a friss fertőzöttekről


Rusvai Miklós szerint már a közgondolkozás is tükrözi azt, hogy ez a vírus már nem olyan, mint az eredeti. 
„Már nem foglalkozunk a vírussal annyit, mint korábban, nem védekezünk ellene. Egyszerűen azért nem, mert tudat alatt az emberek is realizálták, hogy ez a vírus, az omikron variáns már nem olyan veszélyes, mint amilyen korábban volt az eredeti koronavírus. És ez a kormányzati metakommunikációban is realizálódik, hiszen májustól már hetente adják meg az adatokat, nincs napi közlés a friss fertőzöttek számról és az egyéb járványtani paraméterekről” – érvel.

 

Mikor lesz vége a pandémiának?

A kedvezőnek tűnő változás kapcsán joggal merül fel a kérdés: meddig tart még a pandémia, mi kell ahhoz, hogy bejelentsék: vége? 
„Az, hogy a déli féltekén véget érjen a járványperiódus. Véleményem szerint ott még ki fognak alakulni új vírusmutánsok. Nem kizárt, hogy Afrika déli részén a mostani nyár is hoz majd meglepetést. Ne felejtsük el, arrafelé nagyon sok az AIDS fertőzött, és az eddigi öt aggodalomra okot adó variáns közül kettő, a béta és az omikron is ott képződött. Ugyanakkor, ha a mostani nyár nem tartogat meglepetés Afrika déli részén, akkor szerintem akár már ősszel vagy a jövő év elején az ENSZ egészségügyi szervezete a WHO bejelenti a pandémia végét– gondolkodik hangosan Rusvai Miklós.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.