Létrehozva: 2022.05.02.

„Még most is rettegnek és menekülnek” - ez történt a szerencsétlen cicákkal és kutyával

Egy idős ember hátrahagyott állatait menekítette ki egy házból a helyi önkormányzat. Három cica és egy kutya szorult segítségre.

Szabolcs-Szatmár-bereg megyében hunyt el egy idős ember, aki három cicát és egy kutyát hagyott maga után. Az eleve szörnyű állapotban lévő háziállatok napokig éheztek elhunyt gazdájuk mellett bezárva. Végül a helyi önkormányzat menekítette ki őket, majd a PCAS Állatmentés vette gondjaiba a kezelésre szoruló állatokat. 

„Egy kutyáról tudtunk, később kiderült, hogy a házban három cica is be volt zárva. Az állatok két napot töltöttek halott gazdájukkal, majd az önkormányzat segítségével sikerült kimenekíteni őket. Füstösek, rettegnek, menekülnek” – írták az állatmentők. „A cicák az Angels of Hope Állatmentés gondozásába kerültek, a kutya nálunk maradt, bőven van még vele munka. Retteg, harap, a szeme be van vérezve– tették hozzá. Az állatmentők több fotót is megosztottak a kimenekítés előtti pillanatokról, ezeket azonban csak erősebb idegzetű olvasóinknak ajánljuk. A fotókon ugyanis látszik, hogy a házban összehordott szemét között sínylődtek a kis jószágok, a siralmas állapotoktól teljesen elvadulva. 

Vidra Betty, a PCAS Állatmentő Egyesület alapítója és vezetője nemrég a Tények műsorában is szerepelt, szervezete a háború kitörése óta az Ukrajnában bajba jutott állatoknak is segít. Több ukrajnai állatvédő egyesülettel is együtt dolgozik, rajtuk keresztül folyamatosan juttatja tovább az adományokat Ukrajna háború sújtotta területeire. Ukrán állatvédő partnere, Adriana folyamatosan fogad a háborús övezetből mentett kutyákat és cicákat is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar nyelv és irodalommal megkezdődtek az érettségi vizsgák

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Fél valamitől? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

INSIDER

Győrffy Balázs: a magyar kormánynak prioritás a gazdák támogatása

INSIDER

"Több időt töltök a TikTokon, mint a családommal" – Ezt gondolják a magyar fiatalok a felület betiltásáról

INSIDER

Képek a múltból: így nézett ki az érettségiző Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Pintér Sándor