RETRO RÁDIÓ

Komoly hőhullám érkezik: kitör a kánikula jövő héten

Komoly hőhullám érkezik: kitör a kánikula jövő héten
Létrehozva2022. 05. 28. 13:40

Erős felmelegedés jön.

Hűvös idővel búcsúzik május, egyben a meteorológiai tavasz utolsó hétvégéje, ám jövő héten fordulat következik időjárásunkban.

Délnyugat felől egyre melegebb légtömegek érkeznek,

csütörtöktől kánikula jön.

A hét első napjaiban elszórtan még előfordulhatnak záporok, helyenként zivatarok, de ismét egyre többfelé meghaladjuk a 25 fokot. A hét közepén délnyugat felől egyre szárazabb, afrikai eredetű levegő érkezik, így a záporok, zivatarok megszűnnek, a hőmérséklet tovább emelkedik.

Csütörtökön már többfelé meghaladjuk a 30 fokot, pénteken és szombaton idén először 35 fok is lehet.

Várhatóan hőségriadó elrendelésére is sor kerül, hiszen az éjszakák enyhülésével és a nappali felmelegedés erősödésével a napi középhőmérséklet tartósan 25, helyenként 27 fok fölött alakul majd.

A megfelelő folyadék-utánpótlás mellett az UV-sugárzásra is figyeljünk, 10 és 16 óra között szinte az egész országban nagyon erős lesz, ezért könnyedén leéghetünk. Magas faktorszámú fényvédő krémek, szalmakalap használata, de leginkább a közvetlen napfény kerülése segíthet a leégés elleni védekezésben.

(via)

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.