Létrehozva: 2022.05.06.

Elkezdődik a lehűlés: ekkorra várható a mélypont

Ma még 24 fok is lehet, de a jövő héten lehűl az idő.

Szerző Ripost

Ma még változó felhőzet mellett akár 24 fokig is kúszhat a hőmérő higanyszála a koponyeg.hu előrejelzése szerint, ám holnaptól már megkezdődik a fokozatos lehűlés. Minden nap csak egy-egy fokkal lesz hűvösebb, de kedden ez már azt jelenti, hogy alig érjük el a 20 fokot, ráadásul kissé borongós idő várható, ami csökkenti a hőérzetet.

Az időjárási portál szerint egyértelműen a jövő hét kedd lesz a mélypont, azután napról napra szintén egy-egy fokkal melegebb lesz, így a jövő hétvégén már 24 fokos maximumokban bízhatunk, ám ezen a két napon már eső is várható. 

Ugyanakkor van ennél merészebb előrejelzés is, hiszen az idokep.hu szerint május 14-én szombaton már elérjük a 30 fokot is, ami már strandidő lenne.

Fotó: Németh András

A Dávid-naptár szerint, amit a nemrég elhunyt nyíregyházi mérnökember, Dávid Mihály készített az időjárás éves előrejelzésére, május első felében egy rövid lehűlés után felmelegedés kezdődik. Hétvégén még várhatók záporok, zivatarok, sőt néhány helyen a jégeső sem kizárt. Ezt követően azonban jövő hét közepétől nyáriasra fordul az időjárás, erős felmelegedésre lehet számítani. Éjszakai fagyok már nem várhatók.
A május egyébként a Dávid-naptár szerint csapadékosnak ígérkezik, különösen a hónap közepétől, május második felében lehet sok eső, ami egyébként a mezőgazdaságban és a kiskerteknek nagyon is kell, hiszen a szokásosnál szárazabb telünk volt. 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek