
„Nem bírta a sírást abbahagyni" - zokogva fogadta barátai halálát a mindszenti halálfurgon túlélője

Amint magához tért, rögtön a barátai után érdeklődött a mindszenti vonatbaleset egyik túlélője. F. László abban a kisteherautóban ült hat társával együtt, amely tegnap kora reggel összeütközött egy vonattal az egyik átkelőben. A gépjármű utasai közül öten meghaltak. A baleset súlyosságát mutatja, hogy a „kispiros” még 100 métert siklott, majd felborult.
Öt ember a helyszínen meghalt abban a balesetben, amely tegnap reggel, nem sokkal háromnegyed hét után történt egy mindszenti vasúti átkelőben. Egy kisteherautó vezetője a működő fénysorompó jelzése ellenére a sínekre hajtott. Az éppen érkező motorvonat vezetője ugyan észlelte a gépjárművet, de az azonnali fékezés ellenére sem volt esélye megállni. A teherautót félrelökte, és mintegy 100 métert siklott még, mielőtt felborult. A gépjármű utasai közül csak ketten élték túl mindezt. Egyiküket a tűzoltók mentették ki a roncsból, őt súlyos koponyasérüléssel szállították kórházba. A másikuk, F. László a saját lábán szállt ki, majd fel-alá mászkált, végül elvesztette az eszméletét. Ő is a fején sérült meg.

Sírógörcsöt kapott a túlélő
B. Andrea csaknem nyolc éve él élettársi kapcsolatban F. Lászlóval. Az asszonnyal azután beszélt a Bors, hogy a kórházban meglátogatta a szerelmét.
„A párom csakúgy, mint minden más reggelen, ezúttal is munkába indult. Felelős férfi. Nem sokkal később az egyik családtag szólt, hogy menjek ki a vasúthoz, mert volt egy baleset. Azonnal felöltöztem, és már indultam is. A helyszín már tele volt rendőrökkel, mentősökkel és tűzoltókkal. Kértem őket, hogy mondják el, mi van a párommal. Akkor tudtam meg, hogy Laci az egyik túlélő" – mondta Andrea a Borsnak.

„Szerencsére már beszélni is tudtam a kedvesemmel. Éppen akkor tért magához, amikor bementem a kórtermébe. Összevarrták a fejét, igaz, a jobb oldala tiszta fekete. Belső vérzése van, az agyában vérrögök vannak. Amikor meglátott, azonnal azt kérdezte: 'Istenem, hol vannak a barátaim?' Kénytelen voltam megmondani az igazat. Sokkot kapott, és nem bírta a sírást abbahagyni. Szinte el sem akarta hinni, hogy mi történt" – zárta az élettárs.
Összeomlott az édesanya
A Bors megtalálta az egyik elhunyt testvérét. Márk szinte még fel sem fogta, hogy István nincs többé.
„A baleset előtti este még beszélgettünk, hiszen egy háztartásban élünk. Bár csak féltestvérek vagyunk, ezt sohasem éreztettük egymással. Nagyon közel állt hozzám. Egy csónakot is építettünk közösen, amit a horgászáshoz használtunk. Sok halat fogtunk együtt, az volt a kedvenc időtöltésünk" – emlékezett a hozzátartozójára a fiatal férfi, aki azonnal kiment a helyszínre, amikor a szerencsétlenségről értesült.
„Én még aludtam, amikor elindult, tehát reggel még csak el sem tudtunk köszönni. Borzalmas volt a felborult vonatot és a furgont látni. A testvérem lakatosként dolgozott a barátaival, éppen Nagyfára mentek volna egy építkezésre csöveket hegeszteni. Azonnal megismertem a brigádautójukat. Semmi kétségem nem volt afelől, hogy István meghalt. Az édesanyám viseli talán a legrosszabbul, hozzá már kétszer is orvost kellett hívni!"

A mozdonyvezető is segített
Barsi Balázs, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének elnöke elmondta: a mozdonyvezető szabályosan járt el.
„A vezető jegyvizsgáló kollégájával együtt könnyebb sérülést szenvedett. Maguk és részt vettek a sérültek mentésében" – szögezte le.
A vonaton 12 utas tartózkodott, közülük is többen kórházba kerültek.
Mint a Bors megtudta, a teherautót U. Zsolt vezette. Ő maga is elhunyt, akárcsak a vele utazó apósa és az egyik sógora is, akinek testvére túlélte a balesetet. A családtagjaikkal beszélt a lap, de nem kívántak nyilatkozni. Annyit mondtak, még ők sem ismerik a körülményeket, hiszen órákkal korábban történt a tragédia, és még tart a rendőrségi vizsgálat.
A mindszentiek rajtuk kívül egy emberként gyászolják Gy. Sándort is.






