5°C
15°C

Ede, Sándor névnapja

RETRO RÁDIÓ

Hihetetlen, szabadulása után újra elkövette ugyanazt a bűncselekményt, ugyanazon haragosa ellen

Hihetetlen, szabadulása után újra elkövette ugyanazt a bűncselekményt, ugyanazon haragosa ellen
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 04. 09. 21:25

Sokáig nem élvezhette a szabadságot az 51 éves magyar férfi.

Régi haragosát látogatta meg, miután frissen szabadult az az 51 éves férfi, aki korábbi szabadságvesztését is ugyanazon áldozat megtámadásáért kapta.

 Akkor is elfogták, most is elfogták a ceglédi rendőrök a férfit, írta meg a police.hu.

Fotó: Sagyibó Melinda, police.hu

Márciusi szabadulása óta alig telt el pár hét, de nem bírt az indulataival a férfi. Még mindig haragudott korábbi cimborájára, aki szerinte nem vigyázott élettársára, pedig rábízta, mielőtt bevonult volna. 2019-ben megkereste haragosát, miután szabadult, számon kérte rajta, hogy nem óvta meg párját, aki időközben beteg lett és meghalt. Bosszúból egy székkel úgy megverte, hogy a sértett súlyos sérülésekkel került kórházba. A férfit elfogták, elítélték, legutóbb 2022. március közepén szabadult.

A düh azonban a távol töltött évek alatt sem csillapodott és  április 6-án szó nélkül nekiesett, ököllel csépelte, majd rugdosta a fölre rogyott sértettet. Csak a szerencsén múlt, hogy nem tört el semmije, de későbbi rosszulléte miatt mentő vitte kórházba a feldagadt arcú és sajgó végtagú áldozatot.

A ceglédi rendőrök ismét  elfogták, őrizetbe vették. Beismerte: haragszik még mindig, bosszúból esett neki korábbi cimborájának.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.