„Kezem-lábam remegett” – így hozta át ukrán férjét a határon a 3 gyerekes anyuka

Az apai ágon magyar, anyai ágon ukrán Kirstina Vojcskó ukrán nemzetiségű férjével, Igor Michenkoval, nyolcéves ikreikkel, Ellával, Emmával, és legkisebb gyermekükkel, a hároméves Liliánával azonnal elindultak Magyarországra, amikor a hírekben meghallották, hogy kitört a háború.

„Régóta tudtuk, hogy valami történni fog, mert nagyon sokat beszéltek erről, ezért korábban már átgondoltuk, hogy mire van leginkább szükségünk, ha baj van. Pillanatok alatt összepakoltunk, főként a gyerekeknek ruhát, hogy legyen mit felvenniük és ne fázzanak. Magunkhoz vettük a papírjainkat és azonnal elindultunk Magyarországra, mert féltünk, ha várunk, már késő lesz. Egy nappal később már nem engedtek át egyetlen férfit sem a határon. Én viszont nem akartam, hogy elvigyék a férjemet a háborúba. Nem akartuk, hogy a gyerekek apa nélkül maradjanak” – idézi fel az utolsó Ukrajnában töltött óráikat könnybe lábadt szemmel az édesanya.

„Kezem-lábam remegett, míg át nem léptük a magyar határt”

„Hét órába telt, mire átjutottunk a bereksori határon. Az emberek kiabáltak, tolongtak, mindenki nagyon ideges volt. A gyerekek szerencsére elég jól viselték az utat, de én végig reszkettem a félelemtől. Kezem-lábam remegett, míg át nem léptük a magyar határt.”

Budapesten aztán Kristina bátyja és annak felesége fogadta be a családot. „Most velük és a kisbabájukkal élünk nyolcan a két szobás kis lakásukban. A gyerekek az ágyon alszanak, mi a férjemmel a földön, egy matracon, de hálásak vagyunk, mert a családunk biztonságban van. Még így is jobb így, mint ott lenni” – mondta a Ripost-nak az anyuka.

Kristináék néhány barátja németországi rokonaikhoz menekült, a többiek Ukrajnában maradtak.

Szétszakítják a családokat

„A barátnőim nem akarják a férjeiket otthagyni. Őket viszont nem engedik ki az országból. Idős szüleink is szerettek volna velünk jönni, de nincs útlevelük és azt mondogatják: 'Mégis, hova mehetnénk?!'. Az az igazság, valóban nincs hová menniük és nincs, aki az otthonukra vigyázna. Mi náluk hagytuk a pótkulcsainkat, élelmiszereket és a cicánk is velük maradt. Borzasztóan nehéz volt a búcsú. Apukám és anyukám rettenetesen sírt. Megszakadt a szívünk értük, de el kellett jönnünk. Ella, Emma és Liliána is nagyon szomorú volt, de szerencsére még nem fogják fel teljesen, hogy mennyire valóságos ez az egész szörnyűség. Nem értik és jobb is így. Nem is kell, hogy értsék, mert még annyira kicsik” – sóhajt egy nagyot az édesanya.

„Nagyon féltem visszamenni, de muszáj volt”

Kristina néhány napja visszatért Ukrajnába.

„Nagyon féltem visszamenni, de muszáj volt. A családot Budapesten hagytam és csak abban reménykedtem, nem lesz baj. Én is segíteni szerettem volna valahogy az ottmaradottaknak. Élelmet és hiánycikkeket vittem a szüleinknek és a sógornőm szüleinek is. Sok üzlet bezárt, mert minden elfogyott. Nincs liszt, olaj, darák. A gyerekeknek még pelenkát sem lehet venni” – számol be legutóbbi látogatásának tapasztalatairól Kristina.

Mint mondja, Munkácsot még nem dúlta fel a háború, de sokan fegyverekkel járják az utcákat. Kijevből és Harkovból rengeteg nem jóakaratú ember is érkezett Munkácsra. Felvásárolták az alkoholos italokat és bulizóhelyeket csináltak, randalíroznak. A városvezető felhívást is tett, hogy vagy viselkedjenek rendesen, vagy menjenek katonának. 

„Én ki sem mertem tenni a lábam az utcára. Csak átadtam a csomagot a szüleimnek és a rokonoknak, másnap reggel összeszedtem a lakásunkból, amit csak tudtam, hogy magammal hozhassam és már jöttem is vissza” – mondja Kristina.

Nem keseregnek, előre tekintenek

A háború előtt a fiatal anyuka a piacozó szüleinek segített és szempillaépítéssel foglalkozott. Férje több mint 10 éve főszakácsként dolgozott Munkács egyik legjobb éttermében és alig néhány héttel a háború előtt részt vett az ukrán Masterchef Professionals című népszerű televíziós produkcióban is.

„Több, mint száz jelentkezője volt ennek a versenynek és Igor a 12. helyen végzett. A család nagyon büszke rá, de a háború most derékba törte a szépen ívelő karrierjét. De bízunk abban, hogy tehetsége itt Magyarországon is utat tör magának. Most a nulláról kezdjük újra, de hálásak vagyunk. Az itt élők segítségével a férjem próbaidős szakácsként már el is helyezkedett egy kávézóban, én pedig szempillaépítőként találtam munkát egy szépségszalonban” – meséli Kristina a legfrissebb fejleményeket bizakodón. Azt mondja, már nem mennek többé vissza, szeretnének Magyarországon letelepedni, mert úgy érzik, Ukrajnában már nem lennének biztonságban a gyermekeik.

Leginkább egy lakásra lenne szükségük

A háború kitörése előtt a család élete teljes volt. Most otthon nélkül maradtak, mindenüket hátra hagyták, ezért jelenleg egy lakásra lenne a legnagyobb szükségük, ahol a gyermekeik otthonra lelnének és mielőbb iskolába és óvodába járhatnának, hogy fejlődésük ne rekedjen meg. 

„Sajnos ők nem beszélnek magyarul és nem tudjuk, hogy kihez fordulhatnánk, aki felkészítse a gyerekeket az itteni iskolára, de keressük a megoldást, és intézzük a papírokat is” – mondja a fiatalasszony.

Aki szeretné támogatásával segíteni a háromgyermekes családot, IDE kattintva felveheti a kapcsolatot Kristinaval a Facebook oldalán.