tóth gabi
Jelentős érdeklődés mellett mutatkoznak be a magyarországi projektek a világ legnagyobb ingatlanfejlesztési kiállításán, a cannes-i MIPIM-en.
Évek óta nagy érdeklődés övezi a nemzetközi ingatlanpiaci seregszemléken a Liget Budapest Projektet, hiszen a Városliget megújítása, az új épületek és intézmények megépítése és ideköltöztetése, a meglévő kulturális intézmények felújítása, a magyar főváros legrégebbi parkjának teljes rehabilitációja nemcsak a magyar állam, hanem a nyugati világ legnagyobb kulturális beruházása is egyben. A világ figyelme pedig egyre inkább ránk irányul, hiszen a sok kisebb fejlesztés átadása után elérkeztek a projekt ikonikus és grandiózus épületeinek pillanatai is. Megnyílt a Magyar Zene Háza, míg tavasszal a Néprajzi Múzeum is elkezdi fogadni a vendégeket.
Óriási büszkeség számunkra, hogy a Magyar Kultúra Napján Orbán Viktor miniszterelnök adta át Magyar Zene Házát, és immár teltházzal működő zenei intézményt mutathatunk be a szakmai grémium előtt
– emelte ki Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója, aki szerint a japán sztárépítész, Sou Fujimoto által tervezett épület a maga organikusan hullámzó, lyukakkal áttört tetőszerkezetével és hatalmas üvegfalaival olyan látványt nyújt, ami miatt világszerte a legjobban várt új épületek között tartja számon a nemzetközi ingatlanfejlesztői szakma. Az érdeklődés a MIPIM-en is jelentős a Magyar Zene Háza iránt, az elismerés pedig egyöntetű – tette hozzá.
A nemzetközi ingatlanos seregszemlén állandó az érdeklődés az eseményen 2016 óta megjelenő magyar stand iránt, hiszen több rangos nemzetközi díjjal elismert fejlesztés jutott a tervektől a megvalósítási szakaszba, vagy éppen el is készült. A Magyar Zene Házát például a CNN és a World Architecture Community is 2022 egyik legjobban várt új épületének nyilvánította, és a tervek alapján 2019-ben Európa legjobb középületének választották a rangos londoni International Property Awards megmérettetésen, ami az ingatlanszakma egyik legnagyobb, széles körben jegyzett elismerése. 2020-ban pedig a világ legjobb zenei tematikájú fejlesztésének járó fődíjat kapta meg az amerikai Music Cities Awards-on.
A Magyarország−Budapest-stand szervezői több milliárd euró értékű magyarországi fejlesztést mutatnak be. A stand a fővárosiak mellett Debrecen és Szeged beruházásait is népszerűsíti, a nagyközönség elé tárva a legjelentősebb magyarországi ingatlanfejlesztők (ATENOR, Futureal-csoport, GLP, TriGranit, WING) városarculatot alakító projektjeit, amelyeket a következő években adnak át.
Magyarországon a pandémia ellenére 2021-ben újabb csúcsot döntöttek a működőtőke-beruházások. Az 5,9 milliárd euróra ugró éves befektetési volumennel együtt az egy projektre eső külföldi zöldmezős beruházási rekord is megdőlt. Továbbra is magas szinten van a beruházási ráta, amely az MNB előrejelzése szerint 2022-ben akár a GDP 29%-át is elérheti, és ezzel az EU-ban az egyik legmagasabb értéknek felel meg
− emelte ki Heffner Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatói tanácsadója.
A cannes-i MIPIM kiállításon a világ több mint száz országából 25 ezer vezető szakember és befektető vesz részt. A rendezvény évről évre növekvő jövőbeni befektetéseket, jelentős üzletszerzési lehetőségeket, valamint fejlődési irányokat mutat az eseményen megjelenő országok számára.