Létrehozva: 2022.03.24.
Módosítva: 2022.03.24.

„A mozgásfejlődése teljesen leállt” – a 4 éves Annának a legnagyobb álma, hogy járni tudjon

Szülei mindent megtesznek azért, hogy a kislánynak minél több boldogságban legyen része. Azonban egy drága kezelésre lenne szükséges, hogy teljes életét élhessen.

Szerző Ripost

„A mozgásfejlődése teljesen leállt” – a 4 éves Annának a legnagyobb álma, hogy járni tudjon

Tuza Anna májusban lesz négy éves, nagy álma válna valóra, ha hasonlóan tudna játszani, mint kortársai. Koraszülöttként a 28. héten jött a világra, így nem egy átlagos óvodás. A gyerek izmai ugyanis állandó feszülésben vannak, emiatt járni sem tud. A karját sem tudja teljesen kinyújtani, az ujjai is folyamatos görcsben vannak.

Szülei igyekeznek mindent megadni imádott Annájuk számára, de a folyamatos gyógytornák mellett egy speciális műtétre is szüksége lenne. Utóbbit sajnos minden erőfeszítésük ellenére sem tudnak kifizetni.

„Egyéves koráig úgy tűnt, hogy teljesen egészséges és aztán minket váratlanul ért a hír. Folyamatosan jártunk koraszülött utógondozásra, és soha nem merült fel, hogy bármi probléma lenne vele. A mozgásfejlődése az nagyon lassan alakult, majd teljesen leállt” – kezdte könnyeivel küzdve Anna édesanyja a Tényeknek.

A kisgyermek cerebrális parézissel küzd, ami testi korlátok közé szorítja. Anna csak a speciális kezelés által lenne képes járni. Ha teheti, segítse a ritka betegséggel küzdő kislányt egy jobb élet felé:

Anna jár! Alapítvány Banksz: 11734004-25988897-00000000


 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek