INSIDER

Szerző Ripost

9 hónapja

Márki-Zay hazug baloldali propagandával támadja a vidéki embereket

A politikus szerint vidéken még internet sincs.

Szerző Ripost

A szegény, tudatlan vidékieket fel kell világosítani – mondta Márki-Zay Péter, aki most azt találta ki, hogy budapesti aktivistáknak kell eljuttatni a hazug baloldali propagandát a vidékiekhez, akiknél szerinte még internet sincs.

Tessék örökbe fogadni egy települést vagy egy fél települést vagy néhány utcát, néhány lépcsőházat – magyarázta élő Facebook-videójában Márki-Zay Péter baloldali miniszterelnök-jelölt, hódmezővásárhelyi polgármester. A felvételen a téma az a mozgalom volt, amelynek lényege, hogy a baloldali propagandát úgy kell eljuttatni vidékre, hogy kinyomtatnak egy újságot és azt elviszik.

„Ez egy nagyszerű lehetőség arra, hogy a félrevezetett emberekhez eljuttassuk az igazságot” – mondta Márki-Zay a videóban a vidéki emberekre utalva. A baloldali jelölt által megfogalmazott gondolat rímel arra, amelyet a baloldal terjesztett 2018-ban, az akkori választási vereség után. Szerintük ugyanis „vidéken nincs internet„, az ottani emberek így nem ismerhetik az „igazságot”, ezért vesztett a baloldal – mondták.

Márki-Zay Péter ezt a felsőbbrendű, a vidékieket lenéző baloldali meggyőződést képviseli.

Egészen sajátos módon méltatta Gyurcsányné Dobrev Klárát a baloldali előválasztás két fordulója között adott interjúkban Márki-Zay Péter – idézte fel tegnap az Origo. A baloldal jelöltje kijelentette például: „Külön büszke vagyok arra, hogy nő létére ilyen kiváló, a legjobb eredményt érte el az első fordulóban.” Egy másik alkalommal úgy fogalmazott: „Női mivolta létére Magyarországon ebben a versenyben ő volt a legsikeresebb politikus.”

Az ATV műsorvezetője látható megrökönyödéssel visszakérdezett: fontos szempont, hogy Dobrev Klára nő? Márki-Zay úgy válaszolt: „Azt látom, hogy a magyar társadalom sokkal felvilágosultabb és jobb gondolkodású ebben a kérdésben, mint ahogy azt sokan feltételezték.” Vagyis a kormányfőjelölt nemcsak, hogy lebecsüli a nőket, de meg is lepődött azon, hogy a magyar társadalom annyira „felvilágosult”, hogy egy női politikus is sikereket érhet el.

Az viszont nem meglepő, hogy Gyurcsány Ferenc ezeken a kijelentéseken nem háborodott fel különösebben, hiszen feledhetetlen, amikor arról beszélt: „Akinek öreg, öregecskedő felesége van, az fiatalabbat érdemelne”. Dobrev Klárát pedig ez látszólag csöppet sem zavarta, annyit mondott: „Feri szereti az iróniát” – miközben tizenkét nőszervezet közös levélben tiltakozott a szerintük nem vicces kijelentés miatt.

Márki-Zaynak a nőkről alkotott véleményét jól jelzi az is, amikor azon gúnyolódott, hogy egy Fidesz-szimpatizáns levelet és egy kitöltött keresztrejtvényt küldött neki. „Ez a vidéki Fidesz-szavazó küldött nekem egy teljesen megfejtett keresztrejtvény újságot. Tehát fantasztikus, ez a szegény asszony, lehet, hogy egyébként asszony, nem tudom, a helyesírása alapján gondolom csak. (…) Hát szépséghibája csak, hogy ez az asszony egy olyan újságot küldött, amiben az egyik keresztrejtvény ugyan nem volt megfejtve, a többi ugyan meg volt fejtve, de ebben benne van a megoldás is mindenhol. Tehát nem tudjuk, hogy ő mennyire saját kútfőből tudta megfejteni” – fejtegette a baloldal miniszterelnök-jelöltje. Tehát egyrészt a helyesírási hibákból arra következtetett, hogy nő volt az illető, majd azt feltételezte, hogy a hölgy a keresztrejtvényt sem volt képes önállóan megfejteni.

Visszatérve Dobrev Klárához: emlékezetes, Márki-Zay az előválasztás során azt is állította, hogy a bukott miniszterelnök feleségével úgysem lehetne választást nyerni, és ezzel igencsak magára haragította a DK szimpatizánsait. Győzelme után az Indexnek azt mondta, amikor Dobrev Klára közös fotót posztolt vele, illetve támogatására buzdított, az „kellő iránymutatást” jelent a DK-szavazók számára. „Elástuk a csatabárdot” – jelentette ki. Dobrev fegyelmezetten tartja is magát ehhez, fáradhatatlanul kampányol, posztjaiban pedig újra és újra kiáll Márki-Zay mellett.

Márki-Zay Péter is járja az országot, de mivel lekezelő, arrogáns stílusában előadott sértegetései­vel már sokakat magára haragított, újabban testőrök veszik körül, és már több felvétel is bizonyítja durva fellépésüket, otromba viselkedésüket. Ennek fényében különösen képmutató az a videó, amit mindössze tíz nappal ezelőtt tett közzé a baloldal jelöltje, aki az utcán sétálva sajtósával, Péterfi Judittal beszélget negédesen arról, hogy nincs szüksége testőrökre.

„Az előbb találkoztam egy emberrel, aki azt mondta, hogy a biztonsági emberünk lesz mostantól, és a segítségünkre lesz. De te azt mondtad, hogy nem szeretnél biztonsági szekciót” – kezdi Péterfi Judit. Márki-Zay azt feleli: „A stábunk nyugodtabb akkor, hogyha van egy ilyen ember ott, az jó. Ha valaki elkezd beordibálni, akkor odamegy, és udvariasan megkéri, hogy halkabban kiabáljon.” Péterfi tovább kérdez: „De te nem félsz? Nincs benned soha ilyen félelem? Mert egyszerűen azt látom, hogy folyamatosan mindenkivel mész, jaktolsz (sic!), beszélgetsz.” Márki-Zay erre azt mondja: „Igen. Hát most ez őszintén, mitől félnék?” Néhány nappal később pedig jól megtermett, vastag nyakú alakok lökdösik és torkolják le a fórumok nem szívesen látott vendégeit...

Nem előzmény nélküli jelenségről van szó, tavaly szeptemberben egy hajdúhadházi kampányrendezvényen a Jobbik elnökének testőre és sofőrje rátámadt egy kutyát sétáltató járókelőre, a férfit agresszíven földre vitték, profi módon, fojtófogást alkalmazva. Az ügyben rendőrségi eljárás indult, Jakab Péter viszont azt állította, az érintett férfiak nem a testőrei, hanem a szimpatizánsai. „Nagyon sok testőröm van, az egész nép a testőröm” – fogalmazott.

Egyébként tegnap Dobrev Klára társaságában kampányolt Márki-Zay, nem tudni, emiatt volt-e, de mintha még a szokásosnál is zavarosabban beszélt volna, ám az egyik fénypont talán az volt, amikor Komlón kijelentette: „örülök, hogy itt lehetek Ózdon...”

„A baloldal valódi programja rezsiemelésről szól”

 

A Fidesz szerint a baloldal miniszterelnök-jelöltje a 13. havi nyugdíjat is ostobaságnak tartja, így április 3-án arról is dönthetnek az emberek: olyan kormányt választanak, amely az idősek életét tovább könnyíti, vagy olyat, amely megnehezíti. Horváth László Fidesz-szóvivő (képünkön) tegnapi videónyilatkozatában hangsúlyozta: most érkezik a nyugdíjasok bankszámlájára a 13. havi nyugdíj, vagyis amit a baloldal elvett, azt a Fidesz–KDNP most visszaadta. Azonban hiába telt el tizenkét év a Gyurcsány-korszak óta, ma sincs két baloldal, csak egy, és ennek a baloldalnak a miniszterelnök-jelöltje ostobaságnak, böszmeségnek tartja a 13. havi nyugdíj visszaadását – tette hozzá Horváth László.

Megjegyezte: mit is várhatnának egy olyan politikustól, aki embertelenül attól reméli hatalmát, hogy sok idős szavazó hal meg a járványban, aki szerint ostobaság a rezsi­csökkentés, az élelmiszerárstop, a kórházi napidíj és a vizitdíj eltörlése, és minden, ami egy kicsit is megkönnyíti az idősek életét. A Fidesz szóvivője a videóban arra kéri az időseket, ne legyenek naívak, a baloldal valódi programja rezsi­emelésről, fizetős egészségügyről és egy olyan rossz gazdaságpolitikáról szól, amivel soha nem lenne sem nyugdíjprémium, sem pedig 13. havi nyugdíj.

Szerző Ripost

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!