RETRO RÁDIÓ

Márki-Zay Péter megint őrültséget beszélt: megsértette a kárpátaljai magyarokat

Márki-Zay Péter megint őrültséget beszélt: megsértette a kárpátaljai magyarokat
ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2022. 02. 28. 16:57

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt meredek kijelentéseket tett.

Ízléstelen megjegyzést tett az ukrán-orosz háborútól szenvedő kárpátaljai magyarokra Márki-Zay Péter.

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje mintha szándékosan vágná önmaga alatt a fát, a napokban ugyanis több erős kijelentést is tett.

Fotó: Magyar Nemzet

A vasárnapi szokásos bejelentkezésében azt mondta, Orbán Viktor felelős egy személyben az orosz-ukrán konfliktusért.

De itt nem állt meg: azokat is bántotta, akik egyáltalán nem akartak soha, semmilyen módon belesodródni a világpolitika eseményeibe. Az Ukrajnából menekülő magyarokról az alábbi gondolatait osztotta meg:

Szerinte, a több tízezer ukrajnai menekültnek, akik a háború miatt voltak kénytelenek elhagyni az otthonukat, "április harmadikán nem kell már átjönniük a határon, hogy a Fideszre szavazzanak, mert már itt vannak."

Az ügy kapcsán Dömötör Csaba is rosszallását fejezte ki, és feltette a kérdést: a humanitárius katasztrófa közepette Márki-Zaynak tényleg az a legfontosabb, hogy ki-kire fog szavazni?

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.