Létrehozva: 2022.02.01.

Jön a havazás: ez vár ránk a következő napokban

Az előrejelzések szerint továbbra sem kegyelmez az időjárás. Északnyugat felől egy csapadékzóna érkezik, melyből az ország északkeleti felén többfelé havazhat.

Kedden északnyugat felől egy új csapadékzóna érkezik, melyből az ország északkeleti felén már többfelé havazhat. Kedden napközben a Dunántúlon az északi irányú szelet néhol 60-65 km/h-s lökések is kísérhetik.

Az erős, olykor viharos északnyugati szél hatására csökken a felhőzet, záporos csapadék lehet csak. Estétől aztán erős felhősödés várható, és többfelé kezdődik havazás, havas eső. +4, +5 fok körüli értékeket mérhetünk.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

Szerdán reggelig – a délnyugati tájakat leszámítva – több helyen lesz csapadék: a Tiszántúlon nagyrészt hó, máshol eső, havas eső, hó hullhat. Később csökken a felhőzet, és ismét nagy területen erősödik meg az északnyugati szél. 4 és 9 fok közé erősödik a nappali felmelegedés.

Csütörtökön fátyolfelhős, száraz időre van kilátás. A kezdetben még erős északnyugati szél fokozatosan gyengül. Marad a 6-7 fok körüli enyhe idő – írja a Köpönyeg.

Pénteken erősen felhős idő valószínű, de csak estétől alakulhat ki havas eső, eső. A déli, délnyugati szél estétől északnyugatira fordul és megélénkül. 3-9 fok ígérkezik délután.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast