Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2022.02.27.

A legrosszabbtól fél Eszter: várandós szerelme és 3 éves kislánya várja haza az eltűnt családapát

Már csaknem egy hónap telt el azóta, hogy Horváth Rolandnak váratlanul nyoma veszett.

Szerző Ripost

A 29 éves Roland kámforrá válását számos rejtély övezi, amik csak tovább fokozzák várandós párjában a bizonytalanságot.

„Január 31-én láttam utoljára, amikor reggel elment itthonról. A szokásához híven puszival köszönt és megjegyezte, hogy szeret. A reggeli vonattal járt fel Budapestre dolgozni. Korábban az építőiparban tevékenykedett, két éve viszont már irodai munkát végzett. A munkahelyéről nem tudok sokat, mert amikor rákérdeztem, folyton terelt, nem akart és nem szeretett róla beszélni. Én pedig inkább nem is erőltettem" – mesélte a Blikknek Tóth Eszter, aki Rolanddal öt éve alkot egy párt.

Fotó: Pixabay

Korábban Pusztaszabolcson éltek, de tavaly novemberben kivettek egy albérletet Dunaújvárosban. A három éves kislányukat, Maját közösen nevelték, az édesanya pedig néhány hét múlva hozza világra a második gyermeküket. A nő elmondása szerint harmóniában éltek, minden rendben volt közöttük, semmi előjele nem látta az eltűnésnek, semmi szokatlant nem érzékelt a párján. A rendőrségnek is bejelentette Roland eltűnését, a hatóságok azonnal körözést adtak ki ellene.

„Nem sokkal azután hívtam telefonon, hogy elment itthonról, de már egyik telefonján sem volt elérhető. Korábban ilyen sosem fordult elő. A rendőröktől megtudtam, a kamerafelvételek alapján bizonyos, hogy a Déli pályaudvarnál leszállt a szerelvényről, de ennél többről nem tájékoztattak. A családtagjai, barátai sem tudják, mi történhetett. Ha baleset érte volna, akkor már tudnom kellene. Remélem, hogy nem keveredett bele semmibe és nem vált bűncselekmény áldozatává" – mondta kétségbeesetten a fiatal nő.

Rolandnak a napokban volt a születésnapja, de még aznap sem adott magáról életjelet. Eszter borzasztóan aggódik, a kislányuk pedig már nagyon hiányolja az édesapját. Ő még nem érti, hogy pontosan mi történik körülötte.

„A minap azért kerestem fel újra a rendőrséget, mert be tudtam lépni az e-mailjébe, ahol mozgást érzékeltem. Az egyik fiókjából küldött, vagy küldtek egy arcképet a másikba. A fotón rövidebb a haja és másik pólót is viselt. Ezután megváltozott a jelszava" – tette hozzá Eszter, aki nem tudja mire vélni az eseményeket. Retteg attól, hogy a szerelmét valami baj érte, esetleg fogva tartják.

A Rolandról készült fotót és az adatait a rendőrség oldalán tudod megnézni, amíg keresik, ide kattintva.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát