Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2022.01.13.

Szívszorító: súlyos betegséggel vív a másfél éves Lackó

Szörnyű hírt kaptak a szülők, gyermekük az életéért küzdött.

A kis Lackó anyukája mit sem sejtett arról a szörnyű hírről, amit 2021 júliusa után kapott. A gyermek ekkor kapta meg a bárányhimlő elleni oltását, s pár nap múlva lázas lett, a gyógyszerek viszont szépen levitték azt. Az asszony úgy gondolta, az oltás miatt van láza a fiúnak, ezért ekkor még egyáltalán nem aggódott. 2021 júliusában aztán az anya észrevett egy kis dudort fia pocakján, így elvitte a háziorvoshoz, hogy nézze meg, mi lehet az.

„Itt ért az első sokk, nem tudta megmondani mi lehet. Telefonált Szekszárdra, az ultrahangra, hogy meg kéne nézni azonnal. Az ultrahangon kiderült, hogy a máján valami nagyobb eltérés látható, ami valószínű, hogy daganat„ – emlékezett vissza az anyuka, akinek azt mondták, azonnal Pécsre kell vinni a kisfiát mentővel. Ott aztán ultrahangos- és röntgenvizsgálatot is végeztek.

Itt ért minket a következő sokk, daganat van a máján és biztos, hogy rosszindulatú, mert a tüdején már vannak áttétek!

Rengeteg vizsgálat után kiderült, hogy egy agresszív daganat, ún. Rhabdoid tumor van a máján, amit nem lehet kiműteni, mert körbeölel egy főeret, ami a hasba megy. Kemoterápiák sorozata következett, amire Lackó nagyon jól reagált, majdnem a felére zsugorodott a daganat.

Október 4-én végül kiszedték a mája jobb lebenyével és az epehólyagjával együtt a tumort. A szülők bíztak benne, hogy hamarosan véget ér a rémálom, ám a műtét után 2 héttel elvégzett CT és MR vizsgálat kimutatta, hogy a kisfiú tüdején az egyik áttét a duplájára nőtt és lett mellette még egy kicsi is. Mivel a gyermek ekkor már betöltötte a 18 hónapot, sugárkezelés várt rá, amit november közepétől december 20-ig kapott. A január 5-én végzett ellenőrző CT-vizsgálat sajnos nem a várt eredményt hozta. Az áttétek a tüdején a sugár hatására nem tűntek el, sőt kicsit nőttek is. Mivel az egyik áttét elérhető helyen volt, ezért január 12-én azt kioperálták, s jelenleg vizsgálják. Ennek az eredményét várja most a család.

„Lackó hála isten jól viseli a kemoterápiákat, jelenleg a sugárkezelés mellékhatásai miatt minden nap járunk Pécsre. Közben eladtuk a házunkat, az „új” vásárlása még folyamatban van. Jelenleg a férjem nővérénél lakunk, hogy a lányokat könnyebben tudják oviba vinni, mindig legyen valaki velük otthon és a férjem is eltudjon járni dolgozni” – magyarázta a Remény Alapítványnak az anya, akinek a nehézségek mellett még 4 és 6 éves lányainak is gondját kell viselje.

Az üzemanyag a kórházba való utazáshoz, illetve az ott való tartózkodás rengeteg pénzt elvisz, nem beszélve a leendő házuk felújításáról, melyben biztosítaniuk kell a megfelelő körülményeket a fiú gyógyulásához. Az ezekhez való gyűjtéshez az alapítvány nyújt nekik segítséget.

Hálásan köszönünk minden segítséget!

- zárta sorait az anyuka.

Ide kattintva tudsz segíteni Lackónak és a családjának.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek