1 éve

VV Fanni-gyilkosság: súlyos dolog derült ki B. Lászlóról, ez mindent megváltoztathat

Még a bírónőt is meglepő új fejleményekre került sor a Novozánszki Fanni megölésével vádolt B. László tárgyalásán. Kiderült, hogy Fanni eltűnése után hetekkel valaki a lány e-mail-címéről küldött rejtélyes üzenetet egy ismeretlen férfinek.

Szokott nyugalmával és magabiztosságával lépett a tárgyalóterembe B. László, aki négy éve makacsul állítja: semmi köze a valóságshow-hős, Novozánszki Fanni eltűnéséhez és megöléséhez. A korábbi helyszíni szemlék után most ismét a tárgyalóteremben találkozott a testület, ahol informatikus szakértőket hallgattak meg.

Itt kiderült, hogy nemcsak Fanni, hanem B. László is regisztrált különböző erotikus oldalakra, ahol több felnőtt filmes hirdetésre is jelentkezett, melyek javarészt homoszexuális tartalmúak voltak. Itt kínálta szolgáltatásait.

 

Fotó: Bors

Ehhez sem a férfi, sem pedig ügyvédje nem fűzött semmit, sokkal inkább a szakértőkhöz, akiket mindketten valóságos keresztkérdéseknek vetettek alá. Ki is derült: Fanni eltűnése után pár héttel valaki egy rejtélyes üzenetet küldött a lány e-mail-címéről, méghozzá egy, Fanni vezetéknevéhez kísértetiesen hasonlító címre, egy bizonyos Péternek, akinek egy telefonszámot is küldött.

A bírónő megdöbbent, meglepetten fordult Szamosi Csaba ügygazdához, a nyomozást összefogó szakemberhez, hogy megkérdezze: felhívták-e az üzenetben feltüntetett számot. Mikor a férfitől nemleges választ kapott, a bírónő a hangjában némi éllel tette fel a kérdést, miszerint egy olyan ügyben, ahol több száz millió forintot költöttek egy áldozat felkutatására, nem kellett volna megvizsgálni egy, az eltűnt fiókjából küldött üzenetet és az abban lévő telefonszámot?

Szamosi szerint az üzenet nem azt jelenti, hogy életben lenne Fanni (Fotó: Bors)

Szamosi azonban határozottan mondott nemet.

„Mindent megtettünk, hogy megtudjuk, él-e vagy halott-e Novozánszki Fanni. Minden technikai részletet igyekeztünk leírni” – védekezett, majd hozzátette: semmi nem utal arra, hogy az üzenet azt jelentené, hogy Fanni életjeleket adott volna magáról

A tárgyalás februárban folytatódik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Csercseszov az újabb győzelem után

origo.hu

Botrányos hazugságot állítanak Köllő Babettről - videó

borsonline.hu

A netezők szúrták ki: Új melleket csináltatott Berki Mazsi?

mandiner.hu

Ütötték-vágták Magyarországot migrációs álláspontja miatt, már a Bizottság elnöke is máshogy gondolja

ripost.hu

Vele osztja meg hálószobáját Lajcsi - videóval!

mandiner.hu

Most nézzen az égre, mert több ezer évig nem láthat ilyet!

borsonline.hu

Mi történik az RTL-nél? Sorra rúgják ki a műsorvezetőket, a rajongók kiakadtak

ripost.hu

Gáspár Evelin teljesen új külsővel jelent meg - fotó

ripost.hu

Mint két tojás: Kovács Áron megmutatta tinédzser fiát

ripost.hu

Lázadnak az RTL sztárjai: sorra rúgják ki a csatorna műsorvezetőit

ripost.hu

Ő az a kegyetlen szerető, aki bosszúból kinyomta szerelme mindkét szemét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

További cikkek

INSIDER

Orbán Viktor: Azon dolgozunk, hogy megmentsük a Dunaferrt!

INSIDER

Családi pótlék 2023: ezeken a napokon utalják idén

INSIDER

Dollárbaloldal: Dőlt a pénz Svájcból is

INSIDER

A németek szegényebbek lesznek a szankciós válság miatt

INSIDER

Sorra búcsúznak tanítványai és tisztelői Béky Lászlótól - elment a Tanár Úr

INSIDER

Négy témáról is beszélt Novák Katalin és Giorgia Meloni olasz kormányfő

INSIDER

Megszakad a szív: levélben elbúcsúzott kislányától Zoltán, majd kiugrott az óbudai panelből

INSIDER

Szívszorító sorokkal üzent a holtan talált Szilágyi Piroska családja