tóth gabi
A hódmezővásárhelyi anyuka Rácz Erika megható búcsúlevélben köszönt el családjától, majd autóba szállt és azóta nem látta senki.
Mindenkit megrázott az ötgyermekes hódmezővásárhelyi anyuka eltűnése. Rácz Erika hétfő hajnalban beült fekete színű Opel Zafira típusú autójába és azóta nem ad életjelet magáról. A családja minden követ megmozgat, hogy megtalálja a súlyos mentális betegséggel küzdő nőt.
A 41 éves Erika úgynevezett obszesszív-kompulzív zavarral (OCD-vel) küzd. Ez egy olyan pszichiátriai rendellenesség, amely során újra és újra jelentkező kellemetlen képzetek vagy gondolatok mellett állandó késztetések vagy cselekedetek vannak jelen a betegnél. Egyszerűbben fogalmazva, a kényszerbeteg ember kénytelen olyasmire gondolni, amire nem akar gondolni, a feszültség oldására kénytelen olyat cselekedni, amit nem akar megtenni.
„Erikánál az OCD olyan típusa jelent meg, amely során az emberi kéz által érintett tárgyakat nem akarta beengedni a házba. Ez nála kényszeres tisztaságmániával járt, volt hogy éjszakákon át csak takarított. Nagyon megnehezítette az életét a betegség” – mondta a Ripost-nak megtörten a nő testvére, Pászti-Rácz Andrea.
Erikáról hétfő reggel óta nincs hír, családja bejelentette a rendőrségen az eltűnését, egy hatósági kamera reggel 8 körül Baja környékén látta az autóját, de hogy ki vezette, az nem látható rajta.
„Tegnap reggel a gyerekekkel készülődtünk az óvodába, amikor megláttam a nővérem Facebook-posztját, ami inkább egy búcsúlevélnek mondható. Rögtön tudtam, hogy nagy a baj, hívtam mindenkit, hogy mi történt és kiderült, hogy tényleg eltűnt, reggel beszállt az autójába és azóta nem látta senki. Nem volt semmi előjele ennek. Négyen vagyunk testvérek, máskor is volt már olyan, hogy a betegség elhatalmasodott rajta és nem beszélt velünk, de az hogy az öt gyerekét magára hagyja, a legkisebb ráadásul csak egyéves, azt soha nem gondoltuk volna. Ezért is bízom benne nagyon, hogy épségben előkerül” – mondta Erika testvére.
Elbúcsúzott családjától
Rácz Erika a Facebookra kitett búcsúlevelében a következőket írta: „Tartozom egy vallomással. OCD-s vagyok, viszonylag súlyos. Van aki gondolati síkon szerettei ellen agresszív gondolatokat generál, bár soha nem ártana senkinek és ez óriási szenvedés. Van, aki számol, rituézik, ellenőriz. Ez egy összefoglaló betegség. Egy zavar, amit az agy generál, megfelelő intelligencia mellett is. Nekem mindennap küzdelem. Óriási küzdelem. Imi... nem kell hazudnod többé az ismerősöknek, én sem teszem már. Szar életünk volt. OCD-s vagyok, ami érintésképtelenség nálam a fő tünet. Éjszakába nyúlóan takarítottam, késői fekvés, sokszor a házat se tudtam elhagyni, mindent fertőtlenítenem kellett, ha nem lehetett, kint maradt... Nem tudtam beengedni embereket az otthonomba fürdés nélkül, még saját gyermekeimet sem (tehát senki nem járt hozzánk), amit más emberek vagy gondatlanságból még más emberek lenyomatait viselték. Az emberek rosszak, többnyire. Elkezdtem a terápiát, a gyógyszeres kezelést augusztusban. Mert vagy jött a baba, vagy építkeztünk. Megígértem. (...) Nem hittél nekem. Pedig elindultam az úton. Egy szerető, ölelő családban is nehéz a gyógyulás ebből a betegségből. Nem hogy így... évek lettek volna. Egyszer gondolj rám szeretettel. És hogy lehetett volna másképp is. Bár tudtál volna.... szeretlek. Szeretem a mosolyod, a játékod, az illatod, hogy a kávé mindenhogy jó, csak kávé legyen, ahogy horkolsz, a szájszagod, a szemed, szeretem azt, ahogy a fiúkra nézel, ahogy battyogsz kapucnival a fejeden. A mosolyotok elkísér. Boldog vagyok. Megkönnyebbültem. Így kell lennie. Nekem ez nem jött össze. Nem akarok már senkit sem bántani. Ma megvertél. Mert igénytelennek neveztem egy fontos szeretted. Az egyetlent a világon, akit szeretni tudsz. Szerinted tasli volt, szerintem több fej, hát, pofon ütés, lökés, elesés, taszigálás, ököllel fenyegetés. Rossz ember vagy.”
A levélből kivehető, hogy a nő és párja között konfliktus alakult ki, ami előidézhette öngyilkosságról szóló gondolatait és eltűnését. Testvérei és gyermekei ennek ellenére is nagyon bíznak Erika előkerülésében.
Ha valakinek információja van a hollétéről az hívja a hívja a rendőrséget a 112-es telefonszámon vagy Pászti-Rácz Andreát a 06 30 442 1875-ös telefonszámon.
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély-számot!