Létrehozva: 2021.12.10.

Elvitte a Rolex órát, 17 milliót ér

Több rekord is született a BÁV aukcióján: papírrégiségek közül a Csontváry-levelek, valamint egy 8,27 karátos briliánsgyűrű és egy Rolex óra leütése ért el csúcsot a kétnapos aukción

Szerző Ripost

Több rekord is született a BÁV aukcióján: papírrégiségek közül a Csontváry-levelek, valamint egy 8,27 karátos briliánsgyűrű és egy Rolex óra leütése ért el csúcsot a kétnapos aukción – tájékoztatott a BÁV pénteken.

A tájékoztató szerint a Csontváry-levelek 36 millió forintról indulva, 48 millió forintos leütéssel döntötték meg a papírrégiségek rekordját. A levelezésben a fiatal Csontváry első szárnypróbálgatásai után kért tanácsot Keleti Gusztávtól, a kor ünnepelt festőjétől.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

A december 7-én és 8-án zajlott aukción a 36 millió forintról induló levelek értékét növelte, hogy a Csontváry-hagyaték megmentőjeként ismert Gerlóczy Gedeon gyűjteményéből származtak. A korábbi rekordot egy 36 millió forintos dedikált Petőfi-kötet tartotta.

Mint írják, az aukciósház történetének legnagyobb, 8,27 karátos briliánsgyűrűje, 43,2 millió forint eladásával érte el a csúcsot. A GIA tanúsítvánnyal is rendelkező kivételes gyűrű 18 millió forintról indulva hosszú licitálás után kelt el ennyiért. A BÁV-nál az eddigi csúcstartó egy art deco platina karkötő volt, amelyet 28,8 millió forintért árvereztek el 2018-ban. Az ékszerek közül egy 3,9 karátos briliánssal ékített szolitergyűrű 10,2 millió forintért, míg 4,3 millió forintért rubin nyakék talált új gazdára.

Kikiáltási árának a kétszereséért, 16,8 millióért kelt el Rolex GMT-Master II karóra túlszárnyalva így a korábbi Rolex Daytona-csúcsot, amely 11,4 millió forintért talált vevőre a BÁV júniusi Centenáriumi aukcióján.

Az órák közül az Arnold & Son vitorlás miniatúrával díszített Indiamen karóra árát 11,4 millió forintnál, női karórák közül Patek Philippe Golden Ellipset 5,28 millió forintnál ütötték le.

Élénk licitharc után, tizenkétszeres áron, több mint egymillió forintért kelt el moszkvai zománcdíszítéses szelence. A gyűjtői darabok közül egy erdélyi reneszánsz pohárért 6 milliót, Vogel Sebestyén karszékért 1,9 millió forintot fizettek.

A festmények között nagy érdeklődés övezte a háború utáni modern és a kortárs műveket, köztük Aknay János, Orosz Gellért és Victor Vasarely alkotásait. A legtöbben Váli Dezső sokszor kiállított Régi zsidó temető című képére licitáltak, amely 5 millió forintért kelt el. A legnagyobb összeget, 16,8 millió forintot Batthyány Gyula arisztokrata hölgyet ábrázoló portréja érte el, Rippl-Rónai József Fekete kalapos hölgye pedig 15,6 millió forintért cserélt gazdát.

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

ripost.hu

"Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk" - sírva vallott házassági válságáról a TV2 sztárja

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Kevesebb mint egy hónapunk maradt” – Megvakulhat az egyéves Zoé, ha nem műtik meg időben

INSIDER

Nagy bajt okozhat: ha ilyet vettél a SPAR-ban, meg ne edd!

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után