RETRO RÁDIÓ

Karikó Katalin fontos információkat közölt a koronavírus új mutánsáról

karikó katalin
ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2021. 11. 27. 18:10

A Dél-Afrikában megjelent új koronavírus-variáns kapcsán Karikó Katalin elmondta, mennyi idő alatt lehet új oltóanyagot fejleszteni.

Karikó Katalin fontos információkat közölt a koronavírus új, Dél-Afrikában megjelent variánsa, az omikron kapcsán. A biokémikus elmondta, milyen idő alatt lehet új oltóanyagot fejleszteni, amennyiben kiderül, hogy a jelenlegiek nem hatékonyak.

Karikó Katalin az új variánsról beszélt
Fotó: MTI

Az ATV Híradóval Karikó Katalin írásban azt közölte, a Pfizer egy esetleges új oltóanyag kifejlesztését az eddigi 100 napról 31 napra tudja csökkenteni.

Hozzátette, nem jelenthető ki, hogy a jelenlegi vakcina nem véd a koronavírus új variánsával szemben. Éppen azt nézik, hogy az oltottak megbetegszenek–e Dél-Afrikában.

„Egyelőre azt lehet tudni, hogy az az ember, aki Belgiumba repült és omikron variánst találtak a szervezetében, nem volt beoltva. Az az utas viszont oltott volt, aki Hong-Kongban karanténba került és pozitív tesztje, de arról nincs jelentés, hogy megbetegedett volna. Most majd azt figyelik, hogy mi történik az oltottakkal és azokkal, akik nem kaptak oltást” – írta Karikó Katalin.

A vakcinafejlesztők versenyt futnak az idővel, de az új variáns sem tétlenkedik. Az elsődleges kutatások szerint az omikron már a dél-afrikai fertőzések 90 százalékáért felelhet.

Európában először Belgiumban azonosították az új variánst, de Németországban és Csehországban is találtak Omikron-gyanús eseteket. Így előbb-utóbb nálunk is megjelenik.

Rusvai Miklós úgy gondolja, könnyen lehet, hogy az új mutáció okozza majd a koronavírus járvány ötödik hullámát.

„Ha ez valóban terjedőképesebb, akkor valamikor jövő év elején indíthatja a fertőzési hullámot, tehát elképzelhető, hogy ebben a légzőszervi betegség szezonban, amely szeptembertől április végégig tart, ebben is két járványhullámmal kell majd számolnunk. Ugyanúgy, mint az előzőben” – fogalmazott a virológus. „Amennyiben Európában is terjedni kezd az új változat, akkor újabb járványügyi szigorítások lesznek szükségesek. Egy esetleges határzár is indokolt lehet. Ezt azonban a gazdasági szempontok felülírhatják.”

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.