RETRO RÁDIÓ

Ez vár ránk a hétvégén, kiderült, mikor érkezhet az eső

November 03
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 11. 12. 21:00

A hétvége első napját érdemes kihasználni, annál is inkább, mert a Márton-napi rendezvényeket nagyon sok helyen most hétvégén tartják meg.

Kicsit már bekeményített az időjárás, hiszen reggelente sokan fázósan húzzák össze magukon a kabátot, míg mások a szélvédőt kapirgálják a ráfagyott jég miatt.

Nos, erre a hétvégére jó hírünk van, legalábbis szombatra. A met.hu előrejelzése szerint szombaton a ködös, rétegfelhős területek kiterjedése fokozatosan csökken, de nem mindenütt szűnik meg.

A keleti, főként tiszántúli tájakon viszont már délelőtt előbújhat a nap. Számottevő csapadékra napközben nem kell készülnünk, legfeljebb némi csepergés fordulhat elő a délnyugati, és északkeleti tájakon. Délután délnyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, de érdemi csapadékra majd csak estétől, akkor is nyugaton számíthatunk. A mérsékelt délies szél a Dunántúlon nagyobb területen is megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet a tartósabban borult részeken 6 és 10 fok között várható, míg a naposabb tiszántúli régióban 13 fokig emelkedhet a hőmérséklet csúcsértéke.

Infografika: Met.hu

Vasárnap a koponyeg.hu előrejelzése szerint már borongósabb idő várható, 11 fokos maximumokkal. A frontérzékenyek viszont örülhetnek, mert semmilyen front nem érkezik az elkövetkező pár napban.

Akik szabadtéri programokat terveznek, szombaton felkereshetik akár a már hagyományosnak számító Libadalom nevű rendezvényt Etyeken. A Gasztrosétányon már 10 órától várják a libás étkek, az újbor, a forró és tüzes italok szerelmeseit és Lúdas Matyi szellemi örököseit, akik szeretnének részt venni a messze földön híres terelőversenyen, a libafutamon.

Képünk illusztráció (Forrás: Pexels)

A Libafuttatás a Rókusfaly Birtokon kezdődik 10 órától!

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.