Létrehozva: 2021.11.02.

Elképesztő luxuserődben él a műtrágyakirály, Gyurcsányék pénzembere

Nyíregyháza közelében található Bige László hatalmas birtoka. Van itt minden: speciális vizesárok, helikopterleszálló, saját vadaspark, tórendszer hidakkal és őrszázad, quadokkal felszerelve.

A magát Gyurcsányék mellett egyértelműen elkötelező, a baloldalt nyíltan pénzelő Bige László Magyarország egyik leggazdagabb embere, igazi oligarcha. Övé a Péti Nitrogénművek, egyeduralkodónak számít a stratégiai fontosságú műtrágyagyártásban, de a szolnoki Tiszamenti Vegyiműveknek is tulajdonosa.

Mivel büntetőeljárás folyik ellene, hónapokon át egy nyomkövető bilincs volt a lábán, csak ezzel közlekedhetett. Vesztegetéssel és hűtlen kezeléssel gyanúsítják, emiatt az év első hónapjaiban bűnügyi felügyelet alatt állt.

A műtrágyakirály már korábban is a baloldal egyik hírhedt háttérembere volt. Ahogy egyszer ő maga fogalmazott: „addig kavartam, amíg Horn Gyuláig ért a szavam”

Bige László

Magyarország egyik leggazdagabb embere régóta nem titkolja, hogy ő Gyurcsányék legfontosabb pénzembere. Ez már akkor kiderült, amikor idén kora tavasszal küldöttségbe ment hozzá Gyurcsány korábbi államtitkára, Horn Gábor, akit egy közlekedési baleset buktatott le.

Horn Gábor, Gyurcsány államtitkára a Bige-birtok bejáratánál.

A saját kertjében vadászhat

Bige László úgy él, mint egy király, több milliárdot érő birtokából földi halandók számára megközelíthetetlen erődrendszert építtetett, amit betonburkolatú vizesárok, megfigyelőrendszerrel felszerelt masszív kerítés és milliós quadokkal ellátott őrszázad véd a hívatlan látogatóktól.

Magas oldalfalú, kibetonozott vizesárok veszi körül a birtokot, átugrani vagy kikapaszkodni belőle szinte lehetetlen.

A több ingatlan összevonásával létrehozott nagybirtok központi területe 46 hektár, azaz közel félmillió négyzetméter. Csak az összehasonlítás kedvéért, ez 20 százalékkal nagyobb mint a kaliforniai Disneyland területe.

A birtok közelébe sem mehet senki, az elektromos védőrendszer azonnal riasztani kezd. Bige egy quados őrszázaddal is védi magát, testőrei előírt menetrend szerint 10 percenként körbemotorozzák a birtokot és jelentenek a parancsnoknak.

És ez még nem minden. A quados őrszázad egy speciális magánkörúton a dupla kerítés között vezető leaszfaltozott védőgyűrűn járőrözik. Ehhez hasonló megoldást alkalmaztak a kommunizmus idején az osztrák-magyar határon.

A quados járőr a dupla kerítés közötti leaszfaltozott magánkörúton halad.

Nyilvánvaló a kérdés, hogy vajon mit rejteget ennyire, mitől fél Gyurcsányék pénzembere?

Az elképesztő gazdagság talán leginkább a saját, házi vadasparkban testesül meg, Bige László több száz őzet, szarvast, vaddisznót zsúfolt be a saját kerítése mögé. Ilyet utoljára Magyarországon csak az Anjou-királyok engedhettek meg maguknak.

Gyurcsány pénzembere a saját kertjébe zárta a vadakat.

A fák közé gondosan elrejtett óriási házat egy egész tórendszer veszi körül, egymással összekötött és egymástól független tavakkal.

Bige szabadidőparkja
A sziget nyaranta látványos gardenpartyk színhelye.

 

A központi tó mögött középen ott a helikopterleszálló-pálya

 

Középen a helikopter lebetonozott leszállópályája, jobbra egy különös építmény, valószínűleg a helikopter földalatti hangárja.

Bige helikoptere, saját állítása szerint, hozzávetőleg 3 milliárd forintot ér. Ő maga mondta el egyszer, hogy Afrikában vadászik is a helikopterről.

A 3 milliárdot érő helikoptert Budapesten sikerült lefotózni. A jármű 300 km/órás sebességre képes.

A baloldali milliárdos házát nyilvánvalóan tudatosan elrejtették az erdőben, még a levegőből is nehéz kivenni.

Az erdő mélyére rejtett házhoz egy külön tó is tartozik.

Hogy milyen lehet belülről a milliárdos hatalmas háza, azt Gyurcsány-párti politikusokon kívül például Gulyás Márton, a jogerősen elítélt hírhedt-középület-rongáló is tudhatja. Őt ugyanis néhány hónapja ugyancsak vendégül látta a baloldali milliárdos. Az alábbi felvétel ekkor készült.

Bige László milliárdokat érő műtárgygyűjteménnyel is rendelkezik.

 

Hamisított pólókkal kezdte

Bige László 1958-ban született Nagyváradon. Elsőként sportmárkák emblémáit kezdték el pólókra szitázni, saját elbeszélése szerint a hamisított pólókból éjjelente akár ezret is készítettek, így az akkori havi fizetés ötszörösét is megkereste. Magyarországra 26 évesen érkezett. Először a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Dombrádon telepedett le, ahol kajakedzőként dolgozott. Pénzéhes, ügyeskedő énje azonban itt sem bírt magával. A szomszédoktól kért kölcsön, amivel Hollandiá­ban élő nővéréhez utazott, ahol használt ruhákat vásárolt, hogy eladja itthon. Ő maga mondta el, hogy a külföldön pár száz forintért megszerzett bundákat itthon több ezerért adta el. Bige ezután nagyobb sebességre kapcsolt, és már nemcsak ruhákkal, hanem vegyipari anyagokkal, műtrágyával, mosószerrel és üvegipari alapanyagokkal, valamint autógumival is kereskedett. Szocialista kapcsolatai révén ő lett a romániai Caola kizárólagos forgalmazója, 1996-ban már ő bonyolította le a legnagyobb forgalmat a vegyiparban Magyarország és Románia között. Már milliomosnak számított, amikor 1996-ban sor került a Tisza Menti Vegyiművek privatizációjára. Bige ekkor levelet írt a miniszterelnök Horn Gyulának, aki szólt Csiha Judit privatizációs miniszternek, hogy kapja meg a TVM-et. Medgyessy Péter volt MSZP-s miniszterelnökkel is szoros barátságot ápolt, több alkalommal tanúk előtt Péterkémnek nevezte az akkori kormányfőt. Gulyás Mártonnak adott interjújában azt sem titkolta,hogy a baloldali elit minden fontosabb tagjával vadászott már.

 

Korábban ült már előzetesben Bige László nem először került összetűzésbe a magyar hatóságokkal 1998-ban előzetes letartóztatásba helyezték, több tíz milliós adócsalással és 15 millió forintos vesztegetéssel meggyanúsítva.A bíróság akkor végül felmentette Bigét. A közelmúltban újra gazdasági bűncselekmények gyanújával vették őrizetbe, most azzal gyanúsítják, hogy több mint 800 millió forint vesztegetési pénzt fogadott el úgy, hogy eközben közel kétmilliárd forinttal károsította meg a saját cégét. A bíróság 2021. április 17-ig elrendelte Bige László bűnügyi felügyeletét. Eszerint nem hagyhatta el lakóhelyét, és nyomkövetőt kellett viselnie. Legutóbb a Gazdasági Versenyhivataltól (GVH) rekordnagyságú, 14,1 milliárd forintos bírságot kapott. A vörösbáróhoz köthető cégek ugyanis árkartellezésbe kezdtek. A GVH megállapította, hogy Bige céghálózata, a Nitrogénművek Vegyipari Zrt. és vállalkozáscsoportjának több tagja éveken keresztül korlátozta a piaci versenyt és az importot.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

vg.hu

Félmilliárd forintos kárt okozott egy figyelmetlen sofőr – videó

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Minden esése emlékeztet minket arra, hogy fogy az időnk" – Alig merik kivinni az udvarra szülei az izomsorvadásos Ádint

INSIDER

Ezt nem hiszed el: emberi ürülékkel és konyhai szeméttel repül a magyar légitársaság gépe

INSIDER

Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Menczer Tamás: Néhány óra alatt összegyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz